Elrabolták, majd házasságra kényszerítették a 13 éves kislányt

Elrabolták, majd házasságra kényszerítették a 13 éves kislányt

emberrablás
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 01. 17:30
Tizennyolc éves muszlim nőnek hazudta elrablója a kiskamaszt.
Bors

Drámai esetről számolt be a nemzetközi sajtó: október 13-án a pakisztáni Karacsiban a saját otthonából raboltak el egy, a keresztény kisebbséghez tartozó 13 éves kislányt.

Arzoo Raja eltűnését azonnal jelentették a szülei, ám a hatóságok két nappal később megdöbbentő információkkal hívták fel a gyermekért aggódó családot. Jelentkezett ugyanis a hatóságoknál egy 44 éves férfi, aki papírokat lobogtatva állította, hogy a lány valójában 18 éves, önként tért át az iszlám vallásra, és hozzá is ment a férfihoz. A család mindezt abszurdnak tartja: náluk van a kiskamasz születési anyakönyvi kivonata, ami igazolja valós korát, mégis nekik kell a bíróság előtt küzdeniük azért, hogy visszakaphassák a gyermeket.

Az ügyben október 28-án tartották az első ülést. A beszámolók szerint a 44 éves férfi végig szorosan magához ölelte a kislányt, hogy annak esélye se legyen odarohanni a szüleihez, bármennyire is szeretett volna – írja a Daily Mail oldala. 

A családot most egy keresztény jótékonysági egyesület segíti, az azonban kérdéses, sikerrel járnak-e annak ellenére, hogy egyértelműen emberrablásról van szó.

Tudni kell, hogy a Girls Not Brides szervezet felmérése szerint Pakisztánban a lányok 21 százalékát 18 éves koruk előtt férjhez adják, és a helyi szokások és tradíciók miatt sok család hisz abban, hogy a lányokat rögtön akkor ki kell házasítaniuk, hogy elérik a pubertás kort. Noha 2017-ben szigorítottak a pakisztáni törvényeken, és így akár 10 év börtönbüntetéssel is sújtható, még mindig aggasztóan elterjedtek a gyermekházasságok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.