Aktuális

Autósként már készülhetünk a jégpályává fagyott útfelületekre

Bors

Létrehozva: 2020.11.21.

Forrás: Shutterstock

Már túl vagyunk az első jégvakarós reggelen, így érdemes néhány szót ejteni az autó téli felkészítéséről. A saját példámból okulva ugyanis nem épp ideális, ha CD-tokkal kell letakarítani a jeget az ablakról. Abban minden szakértő véleménye megegyezik, hogy esőben, hóban, hidegben mindig felkészülten üljön autóba, bármilyen távolság megtételére is készül.

A közeli, néhány utcára lévő célpontig, vagy egy sípályáig ugyanolyan problémák merülhetnek fel, így fontos, hogy a lehető legrosszabbat is számításba vegye. Mindenekelőtt célszerű egy autószerviz felkeresése egy téli átvizsgálásra, hogy biztosak legyünk abban, a műszaki állapota megfelel a körülményeknek. De emellett érdemes arra is figyelni, mi miden legyen az autónkban télen.

Az őszi-téli időjárás nagyon gyorsan képes változni, egy ködszállingózásból akár egy óra alatt is erős hóesésbe fordul­hat, amely alaposan próbára teheti a járművezetőt és az autóját egyaránt. Érdemes fokozott figyelemmel lenni a hideg út­burkolatra leszálló és kicsapódó köd által okozott síkosságra, kiváltképp nulla fok körüli időjárás esetén. Fokozottan problémás lehet egy erdei, zártabb útszakasz, ahol napközben is nehezebben melegszik fel a burkolat. Jellemző téli szituáció, amikor az éjszakára magára hagyott autót kell mozgásképessé tenni. Távirányításos központi zárral nem rendelkező kocsiknál ilyenkor már az is probléma lehet, hogyan nyissuk ki az ajtaját. Ezért nagyon fontos téli kellék a zárnyitó és a jégtelenítő spray. Ezt persze érdemes az autón kívül, mondjuk a táskánkban tartani, mert semmit sem ér, ha a kinyithatatlan utastérben van a megoldás kulcsa. Ezután lehet a mindenféle, lehetőleg hosszú nyelű, kaparóval ellátott keféket megragadni és a szélvédőt megtisztítani. Tanácsos tartalék téli ablakmosót tartani a csomagtartóban. Előfordulhat, hogy akár rövid úton is olyan nagy a sár, vagy a mocskos víz felverődése a szélvédőre, hogy szinte folyamatosan szükség van a mosóvízre, és az gyorsan elfogy. Egészen komoly vezetési probléma forrása, ha akárcsak 10-15 kilométert is kell alig átlátszó ablakkal vezetni a következő benzinkútig. Arról nem beszélve, mennyit árt az ablaktörlő gumijának, ha szárazon, vagy nem elég vízzel kenjük vele a sarat a szélvédő jobb és bal sarka között. Idén télre hóban gazdag, hi­deg időjárást jósolnak, így talán most még badarságnak tűnhet ilyenről beszélni, de érdemes felkészülni a hóakadályokra is.

Amennyiben az a nem kívánt fordulat áll elő, hogy az autóval nem lehet továbbhaladni egy akadály vagy akár egy árokba csúszás miatt, nagyon jól jöhet a kocsiban egy vagy két meleg takaró, tartalék ivóvíz, némi édesség vagy energiaszelet és a feltöltött mobiltelefon. Ez utóbbival kapcsolatban csak mellékesen: az autótöltő nem luxus, mert néha nagyon nagy szükség lehet rá, így például a téli hidegben lemerült telefon újratöltéséhez. Érdemes egy külön akkut (powerbank) is bekészíteni a kesztyűtartóba, hiszen az autó akkumulátora is véges teljesítményű.

Ha nagyobb a baj, so­kat számít a csomagtartóban megbújó vontatókötél, a hólapát, a mérethelyes hólánc és az indítókábel. Az autó üzemanyagtartálya is minimum fél felett legyen rendszeresen, hogy elakadás esetén is legyen megfelelő tartalék.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714982112
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714982112
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kővé dermedt a család: elhunyt kisfiú szelleme tért vissza, nem ok nélkül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192535_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika