A koronavírus egy új, eredetileg spanyol mezőgazdasági munkásoktól származó variánsa gyors ütemben terjedt el Európában nyár óta, a legtöbb európai országban az új megbetegedések már ettől a mutációtól vannak – írja friss kutatásokra hivatkozva a Financial Times.
A Portfolio által szemlézett cikk szerint Európában az új megbetegedések döntő részéért ez a variáns felelős, különösen az Egyesült Királyságban, ahol az új esetek több mint 80%-ánál kimutatták.
A nemzetközi tudósokból álló csapat a variánst 20A.EU1-nek nevezte el, és szerintük azok az emberek terjesztették el ezt a mutációját a vírusnak Európa-szerte, akik a nyáron Spanyolországban nyaraltak. A kutatást végző egyik genetikus szerint ennek a variánsnak a terjedése azt mutatja, hogy nem feltétlenül voltak elegendőek a nyáron érvényben lévő, a vírus terjedését korlátozó intézkedések.
A vizsgált mutáció a Sars-Cov-2 egyik korábbi verziójához sem hasonlít, mert
Egyelőre még vizsgálják, mi okozza a variáns ilyen gyors terjedését.
A most közzétett publikációban szereplő variáns Spanyolország észak-keleti részéből indult júniusban és hamar elterjedt a helyi lakosság körében, majd az egész kontinensen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.