Legyőzte a koronavírust a 15 hónapos Dorina

Legyőzte a koronavírust a 15 hónapos Dorina

túlélés
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 27. 05:00
Embert próbáló napok állnak Dorci és a szülei mögött: a kislány elkapta a vírust, 39,5 fokos lázzal küzdött, de pici szervezete végül sikeresen legyűrte a veszedelmes kórt. A Bors a megkönnyebbült családnál és a ma már önfeledten játszó kislánynál járt.
L. B.

Idegen vagyok számára, még sosem látott, de elképesztően barátságosan, széles mosollyal az arcán integetve fogad cicamintás pulcsijában Vastag Dorina. Közben a macskáikkal az udvaron játszva fel-alá rohangál. Ha az életerős egyéves kislányról nem tudnám, sosem gondolnám, hogy néhány hete még magas lázzal harcolt a világjárvány ellen.

Nagyon bátran tűrte a tesztelést

Az öttagú család kálváriája április 8-án kezdődött, amikor a kis Dorci váratlanul belázasodott, a 39,5 fokos testhője pedig négy napig még lázcsillapítóval sem ment sokkal lejjebb. Az orra nem folyt, csak minimálisan köhögött, a máskor jó étvágyú bölcsis nyughatatlanul viselkedett, egy falatot sem evett, és inni sem akart. A húsz éve kórházi gyerekápolóként dolgozó édesanyja a baljós jelekből egyből tudta, hogy nagy a baj, s azonnal tárcsázta a háziorvost.

– Már másnap jöttek is tesztelni, a szkafanderbe és védőpajzsba beöltözött mentősök a protokoll szerint egy mintát vettek a garatból, egyet pedig az orrából, ő pedig rezzenéstelen arccal, sírás nélkül tűrte. Még aznap érkezett a megnyugtató eredmény, de két nap múlva, a kötelezően megismételt teszt után már nem örülhettünk. A sokkoló felismerés, hogy a kislányunk koronavírusos, teljesen letaglózott – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra a Borsnak Eszter. Azonnal hatósági házi karantént rendeltek el számukra, de Dorina ekkorra a betegség nehezét már le is tudta. A magas lázat kiütések követték, de összesen hét nap alatt túl is volt rajta. Megpróbáltatásaikról a Vásárhely24.com számolt be először.

50 tábla csoki, 4 liter pálinka

A hódmezővásárhelyi család támogatására nagyszabású akció indult, rengeteg élelmiszercsomagot és ajándékot vittek nekik az emberek. Ugyan többször is kihangsúlyozták, hogy nincsenek rászorulva, de a gyerekek kedvéért mindent szívesen elfogadtak.

– Több mint 50 tábla csoki, rengeteg apróság és 4 liter pálinka gyűlt össze. Utóbbiakat azután kaptuk, hogy poénból közzé tettem, hogy fogyóban van a „készlet” itthon, s össze vagyok zárva a feleségemmel – mesélte a Borsnak nevetve Róbert.

A pozitívumok mellett érdekes tapasztalataik is akadtak. Mint például egy ételfutár, aki azt kiabálta, ki se nyissuk a kaput, amíg le nem rakja a csomagot és el nem megy. Egy másik pedig – miután megkérdezte, hogy nem töré-keny-e a csomag – habozás nélkül bevágta a rendelt cipőt.

Rejtély, kitől kapta el a kislány a fertőzést

A családtagok mellett természetesen azokat is letesztelték, akikkel a kislány az elmúlt időszakban személyesen találkozott. Így a szülei, az öt- és 12 éves testvérei mellett mintát vettek a nagymamájától és néhány barátjuktól is, de – a szülők enyhe tünetei ellenére – a csodával határos módon mindegyik negatívnak bizonyult.

– A mai napig nincs rá hivatalos magyarázat, hogy kitől és hogyan kapta el. A legvalószínűbbnek azt tartjuk, hogy egy bevásárlás után a kocsiból való kipakolás közben az udvaron megfogta a „szennyezett” szatyrokat. Emlékszem, 2–3 nappal a betegsége előtt még a szemét is dörzsölte, ami könnyezett. Akkor nem tulajdonítottunk neki jelentőséget, de utólag csak ezzel tudjuk magyarázni – mesélte az udvaron ülve Vastag Róbert. Az autószerelőként dolgozó 39 esztendős családfő elmondása szerint kifejezetten odafigyeltek a védekezésre, gyakran mostak kezet, fertőtlenítettek, szájmaszkot is hordtak, azt viszont nem gondolták, hogy a csomagolás is ekkora bajt okozhat.

Boldogan koccintottak a várt szabadulásra

A karantént hivatalosan akkor oldják fel, amikor mindenkinek egymás után két tesztje is negatívnak bizonyul. A várva várt nap múlt csütörtökön jött el, így az a bizonyos piros matrica ottjártunkkor már nem díszelgett a kapujukon.

– Koccintással, szolidan ünnepeltük a nagy pillanatot. Utólag már mosolygunk az egészen, de a bezártság nem volt kellemes. A fiam a karantén előtt kapta a biciklijét, szörnyű volt hallania, hogy a többi gyerek az utcán játszik. Szerencsére nagyon okos, így pontosan megértett és elfogadott mindent. Még vidáman is jött ki az egészből, hiszen imádja az egyenruhásokat, a napi ellenőrzéskor pedig gyakran még a szirénát is bekapcsolták neki a rendőrök – büszkélkedett a 38 éves édesanya. 

– Rengeteg régi barát is előkerült, ami nagyon jólesett, hiszen a bajban mutatkozik meg az ember. Sokaktól hallottuk vissza, hogy a mi példánkból tanulva már sokkal kevesebbszer járnak vásárolni, a gyereket pedig ha tehetik, otthon hagyják – mesélte Eszter.

A kis Dorcinak, aki az ország legfiatalabb fertôzöttjének számított, egy nemrég kapott plüss- pandamaci jelentette a legnagyobb boldogságot a nehéz időszakban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.