Gyász – Meghalt a Chelsea korábbi ikonikus kapusa

Gyász – Meghalt a Chelsea korábbi ikonikus kapusa

halálhír
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 12. 22:54
Hetvennyolc éves korában, hosszú betegség után elhunyt a Chelsea labdarúgócsapatának korábbi legendás kapusa, Peter Bonetti.
MTI

A "Macska" becenevet viselő egykori hálóőr 1960 és 1979 között - a St. Louis Starsnál tett rövid kitérőt beiktatva - 729 találkozón védte a Kékek kapuját, ezzel a pályára lépések számában második a londoni klub örökrangsorában a védő Ron Harris mögött. Több mint kétszáz mérkőzésen őrizte meg hálóját a kapott góltól.

A Chelsea közleményben tudatta egykori kapusa halálát, aki "vitathatatlanul egyike volt a legjobb játékosainak".

Bonetti hét alkalommal öltötte magára az angol válogatott mezét, és tagja volt az 1966-ban világbajnok csapatnak, noha nem lépett pályára a tornán, amelyen Gordon Banks volt az első számú kapus. Mivel az akkori szabályoknak megfelelően vb-aranyérmet csak azok kaptak, akik a fináléban a lefújáskor pályán voltak, Bonetti csak 2009-ben, Gordon Brown akkori brit miniszterelnöktől vehette át a győzelemért járó medálját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.