Minden belga állampolgárt arra biztatnak, hogy hetente legalább kétszer egyen sültkrumplit, mert fennáll a veszélye annak, hogy a felhalmozott többlet miatt több mint 750 ezer tonna burgonyát kell kidobni. A koronavírus-járvány miatt Belgiumban már több mint egy hónapja zárva vannak a nemzeti ételnek számító sültkrumplit árusító büfék és éttermek, ráadásul jelen körülmények között a zöldséget exportálni sem egyszerű, így az ország burgonyaipara komoly válságba került.
Romain Cools, Belgapom nevű érdekvédelmi szervezet vezetője a CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy ha minden így marad, nagyjából 30 ezer kamionnyi burgonya vész kárba, amit így kénytelenek lesznek megsemmisíteni. A legnagyobb visszaesést a fagyasztott burgonya keresletében tapasztalták, ami Belgium fogyasztásának nagyjából 75 százalékát adja, a maradék 25 százalék még úgy-ahogy elevickél.
– A bevásárlóközpontokkal azon dolgozunk, hogy elindíthassunk egy kampányt, amelyben felszólítjuk az embereket, tegyenek valamit az ágazatért a koronavírus-válság idején és emeljék meg a burgonyafogyasztásukat. Próbáljuk elkerülni az élelmiszer-pazarlást, hiszen minden el nem fogyasztott burgonya veszteség – magyarázza a férfi.
A belga krumplitermelők már két hete állami támogatást kértek a válság hatásainak enyhítésére és az Európai Bizottság előtt is megfogalmazták kéréseiket. A belga krumpli 90 százalékát külföldi piacok szívják fel, a termelőknek pedig nincsenek nagy raktáraik a zöldség tárolására.
– Az emberek azt kérik, hogy a válság végeztével csináljunk egy hatalmas nemzeti krumplifesztivált. Mi akár holnap megtartanánk ezt, de sajnos úgy tűnik, tovább elhúzódik a járvány – nyilatkozta korábban Cools, aki szerint hiába oldják fel a napokban a belga korlátozás egy részét, a burgonyaipar tartós visszaesésre és válságra számít.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.