A „banyatankok” Suzukijával vásárol a magyar

A „banyatankok” Suzukijával vásárol a magyar

kocsi
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 27. 20:15
Délelőttönként érthetően megszaporodik a gurulós kocsikkal közlekedők száma. A nyugdíjasok többsége nem tudja mi haszna van egy három kerekű járgánynak.
R. K.

Az Operatív Törzs döntésének értelmében a 65 év feletti idősek a koronavírus-járvány ideje alatt csak délelőtt 9 és 12 óra között vásárolhatnak, így ezen három óra alatt az idősebbek valósággal elárasztják a szupermarketeket és a piacokat.

Ezzel párhuzamosan feltűntek a húzós bevásárlókocsik is, amiket a rosszmájúak csak egyszerűen "banyatanknak" csúfolnak. Ezzel nyilvánvalóan könnyebb és egyszerűbb cipekedni. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen fajták és minták a jellemzőek a járdákon.

– A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók a középkategóriás kocsikat keresik elsősorban, amik ha az autókat vesszük, olyanok mint egy Suzuki, nagyjából 4-5 ezer forintba kerülnek – meséli a Borsnak egy fővárosi piaci árus.

– Ezek viszonylag stabilak, 5-6 év rendszeresen használva simán van bennük. Alumínium a szerkezetük, jó az illesztésük a kerekeknél, nem kell attól tartani, hogy kitörnek egy kisebb kátyúba belehúzva. 

Az olcsóbbak 2500 és 3 ezer forint körül mozognak, de ezek olyanok mint a Trabantok, megbízhatatlanok, mert műanyagból vannak, és bármikor széteshetnek. A legprofibbak úgymond a gurulós lépcsőjáró kocsik, ezeknek három kerekük van, könnyű őket a lépcsőn is le, fel húzni.

Olyanok, mint a Ferrarik, akár örökké is kitarthatnak, érdemes rászánni pár ezerrel többet. Viszont ezt a fajtát nem igazán keresik a vevők, nem is tudják mire jók, nem igen árulunk ilyet – mondja az eladó. Több piacot szemügyre véve kiderült, a többség valóban a középkategóriás kocsikat használja, színekben pedig az egyszerűség dominál.

Atshibaruka

Hosszú évtizedek óta Magyarországon él. Szülőhazájában, Ghánában nincsenek gurulós kocsik, de ő imád ezekkel vásárolni. – Könnyű húzni, nem kell emelgetni. Ez két éve van meg, bevált. – Könnyű húzni, nem kell emelgetni. Ez két éve van meg, bevált.

– Én a névnapomra kaptam nemrég ezt a járgányt a családomtól, mivel a korábbi sajnos szétszakadt. Bőven elfér benne minden, ráadásul trendi is a színe és a szívecske minták miatt – mondja Ilona néni.

János

Bosszankodik olykor, amiért műanyag a sajátja. - Nagyjából egy-két éves darab. Nem túl strapabíró, figyelni kell, hogy az ember hol húzza, mivel nagyrészt műanyag. Sajnos ki is van szakadva, mivel egyszer elestem vele, amikor a bicikli után kötöttem. De legalább elfér benne minden.

Sári néninek kettő is van. – Ha nem kell sok mindent venni, ezzel a lilával jövök. Hat éve van meg. Otthon van egy sokkal modernebb. Ha ez egy Trabant, akkor az otthoni egy Mercedes – mondja nevetve.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.