Magyarországon bujkált a lengyel drogmaffia női vezetője

Magyarországon bujkált a lengyel drogmaffia női vezetője

lengyel
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 01. 11:22
Bors

A Krakkói Bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki Magdalena K. ellen, mert ő vezette azt a lengyel bűnszervezetet, amelyet 120 kilogramm kokain és 5,5 tonna marihuána kereskedelmével gyanúsítanak a lengyel hatóságok. A banda korábbi vezetőjét emberrablások miatt tartóztatták le, 2017-ben pedig a 32 éves nő szervezete újra a bűnszervezetet a Cracovia focicsapat ultra-szurkolóiból. A futballhuligánok a meccsek szervezése mellett folytatták a nemzeteken átívelő kábítószer-kereskedelmet. A nőt 2018. november 24-én egy autó csomagtartójában szöktették ki Lengyelországból, azután, hogy a bűnözői csoport több tagját gyilkosság és emberrablás miatt letartóztatták a hatóságok – írja a police.hu.

A Lengyel Központi Célkörözési Egység 2020. február 27-én este értesítette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztályát, hogy vélhetően Magyarországra érkezik egy bandatag. Ennek alapján a magyar fejvadászok a társszervek közreműködésével beazonosították Magdalena K. budapesti tartózkodási helyét, de a rendkívül jól konspiráló maffiafőnök a rendőri művelet elől megszökve – ismét egy autó csomagterében elrejtőzve – átjutott Szlovákiába.

A Célkörözési Egységek Európai Hálózatán (ENFAST) keresztül a lengyel, a magyar és a szlovák rendőrök közel 20 órás nemzetközi műveletben folyamatosan kapcsolatban voltak egymással, amelynek eredményeként a szlovák hatóságok 2020. február 28-án, a délutáni órákban menekülés közben elfogták a nőt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.