Tavaly az egész világa egy pillanat alatt omlott össze annak az édesanyának, akinek kisfiánál negyedik stádiumú rákot diagnosztizáltak – méghozzá egy rendkívül ritka, és rendkívül halálos fajtából. Mára azonban a család mégis fellélegezhet: a most kilencéves Saul Haydent az orvosok gyógyultnak nyilvánították, hála egy különleges beavatkozásnak és a kisgyermek hihetetlen szerencséjének.
Eddig öten élték túl
Az anglia Northwichben élő Vicki Kay-Spruce tavaly áprilisban fordult orvoshoz, miután fia egyre étvágytalanabb lett, valamint a hasát is jó ideje fájlalta. Hamar kiderült: Saul rákos. A betegség a májából indult ki, de már az artériáját és a szívét is elérte. Az orvosok nem sok jóval kecsegtettek a negyedik stádiumú máj-MRT-vel: az egész világon ugyanis eddig 52 ilyen esetet regisztráltak, és eddig csupán öten élték túl.
“Emlékszem, amikor először beszéltek az orvosok a rákról, teljesen összetörtem. Szívszorító volt, és nem telt el nap, hogy ne sírtam volna utána nagyon sokáig. Egyszerűen nem gondolsz arra, hogy egy nyolcéves kisfiú rákos lehet” - idézte fel a diagnózis utáni traumát Saul édesanyja.
A kisfiú azonban nem adta fel: addig is vidám és mosolygós volt, és nem hagyta, hogy a betegség felülkerekedjen rajta – annak ellenére, hogy az azonnal megkezdett kezelések mellékhatásai rendkívül megviselték.
“13 kör erőteljes kemoterápián és 11 kör sugárkezelésen esett át, több fertőzése volt és négy fogát kellett kiszedni” - emlékezett vissza a kezelésekre Vicki. Tavaly augusztusban azonban végre jó hírrel szolgálhattak az orvosok: a tumor zsugorodik, így végrehajthatják a kisfiún az életmentő műtétet.
A műtétbe is belehalhatott volna
Sajnos maga a műtét sem volt veszélytelen: tíz felnőttből egy nem éli túl azt a beavatkozást, amit terveztek. Kivették Saul máját, valamint eltávolították a fertőzött artériát. Az artériát két donornak (egy 25 és egy 75 éves férfinak) köszönhetően pótolták, a máját pedig azt követően visszaültették, hogy kimetszették belőle a rákos sejteket. A tízórás beavatkozást újabb kezelések követték – végül azonban az orvosok közölhették a jó hírt: nem található meg a betegség a gyermekben.
“Az volt életem egyik legszebb napja. Ez volt a legjobb hír, amiben reménykedhettem” – mesélte Vicki a hihetetlen gyógyulásról beszámoló Northwich Guardiannak. “Ez volt életünk legnehezebb éve. A rák mindent elvett tőlünk, de alig várjuk, hogy újra normális család lehessünk. Fura belegondolni, hogy nincs szüksége több kezelésre.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.