A nemzetközi sportélet üdvözölte az olimpia halasztását

A nemzetközi sportélet üdvözölte az olimpia halasztását

Tokió
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 24. 19:50
MTI

A nemzetközi sportélet minden szereplője üdvözölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntését, miszerint a koronavírus-járvány miatt nem most nyáron, hanem egy évvel később rendezik meg a tokiói nyári olimpiát.

A világ legeredményesebb ötkarikás szervezetének, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának ügyvezetője, Sarah Hirshland a sportolóknak üzent. Kiemelte, noha mindenki felkészült arra az eshetőségre, hogy halasztani kell az olimpiát, most mégis a szíve szakad meg, és együttérez a versenyzőkkel, a szervezőkkel, a japán emberekkel és mindenkivel, aki érintett a halasztásban. A nyílt levelében azt írta, a versenyzők kemény munkájának és életüknek a csúcspontja lett volna az idei nyár, de most az a helyes, ha visszalépnek egyet, és majd mindenki várhatja, mikor lehet ismét biztonságban összegyűlni az olimpián.

Andy Andson, a Brit Olimpiai Bizottság ügyvezetője elmondta: mély szomorúsággal fogadják el a halasztást, de mindenki tudja, ez az egyetlen helyes és támogatandó döntés a világjárvány miatt.

"Itt volt az idő, hogy ne a tokiói olimpiára gondoljunk, hanem arra, hogy mindenki biztonságban legyen otthon a családjával" - fogalmazott Andson.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) közleményében kiemelte: a sportolók is a halasztás mellett voltak, és úgy gondolják, ezzel a döntéssel minden érintett érezheti, hogy figyelnek rá. Ezzel együtt a szervezet a NOB-bal együttműködve áttekinti a kvalifikációs rendszert, hogy a sportolók tudják, pontosan miként állnak.

A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA), amely a 2021. július 16. és augusztus 1. közötti vizes világbajnokság miatt különösen érintett az olimpia egy évvel történő halasztása miatt, ugyancsak közleményben jelezte: mostantól szorosan együttműködik a fukuokai vb szervező bizottságával, a Japán Úszó Szövetséggel és a japán kormányzattal a rugalmasabb rendezés érdekében, majd ennek tükrében keresnek megfelelő időpontot a NOB-bal egyetértésben.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) szerint az érintettek nehéz döntést hoztak, de ez a helyes út és a legjobb irány a sportolók számára. Az ICF kész együttműködni a NOB-bal abban, hogy a halasztás minél zökkenőmentesebb legyen. "Továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy a tokiói olimpia hihetetlenül sikeres lesz, függetlenül attól, hogy mikor rendezik meg." A közlemény hozzátette, hogy az ICF hamarosan életbe lépteti azt a vészforgatókönyvet, amelyet az olimpia és a paralimpiai játékok elhalasztása esetére készített, de előbb megvárja a NOB hivatalos állásfoglalását az olimpia új időpontjával kapcsolatban.

A Spanyol Olimpiai Bizottság elnöke, Alejandro Blanco szerint a NOB jó hírrel szolgált akkor, amikor bejelentette az olimpia halasztását. Ezzel a szervezet lehetővé teszi, hogy minden sportoló egyenlő eséllyel készülhessen, és figyelhessen az egészségére, mint ahogy a világjárvány kezdete óta ezt mindenki követelte.

Alfons Hormann, a Német Olimpiai Sportszövetség elnöke úgy véli, a NOB döntése megerősíti a világ lakosságának, hogy a sportvilágban hozott döntéseket annak érdekében hozták, hogy a világjárvány a lehető legjobban és leghamarabb ellenőrzés alatt álljon.

A Nemzetközi Tenisz Szövetség első embere, David Haggerty hangsúlyozta, hogy még soha nem látott helyzettel kell szembenézni, amely felelősségvállalást és megalapozott döntések meghozatalát igényli a vezetőktől.

"Bár ez keserű csalódás azoknak, akik keményen készültek és edzettek, de mindannyian megértjük, hogy az emberi élet, az egészség és a biztonság az első" - fogalmazott Haggerty.

Oleg Maticin orosz sportminiszter elmondta: tiszteletben tartják a NOB és a japán vezetés közös határozatát.

"Ezekben a nehéz időkben a sportolók, a szervezők, az országok képviselőinek és a NOB-tagok egészsége áll mindenek előtt" - fogalmazott Maticin

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.