A nyilvánosság kizárásával hagyta el a kórházat a két hét karantén után az a magyar egyetemista, aki kalandos úton tért haza Vuhanból, a koronavírus által leginkább érintett kínai városból. Róla már teljes biztonsággal kimondható, hogy nem beteg. Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa tájékoztatta a nyilvánosságot a férfival kapcsolatban.
– Otthonába bocsátották a Dél-pesti Centrumkórház Szent László kórház telephelyének karanténépületében megfigyelt, korábban egy vuhani egyetemen tanuló fiatalembert, aki januárban vonattal hagyta el a fertőzött várost, majd repülővel érkezett Magyarországra. Az egyetemista panaszmentes volt, és az ápolás ideje alatt is végig láztalan, egészséges volt, a laboratóriumi vizsgálatai semmilyen kóros eredményt nem mutattak. A hét, Vuhanból repülővel hazaszállított magyar állampolgár is panaszmentes. Továbbra is karanténban, orvosi megfigyelés alatt vannak, valamennyiük állapota kielégítő. Kórházunkban jelenleg koronavírus-fertőzésre gyanús személyt nem kezelünk – mondta az orvos.
Japánban három magyar rostokol
Húsz embert betegített meg a koronavírus a Japán partjainál levő, karantén alá helyezett óceánjárón. Tajvan teljes kikötőzárlatot rendelt el, mert a hajó egy héttel ezelőtt kikötött a szigeten és az utasok közül többen is leszálltak városnézésre. Mint kiderült, a Külgazdasági és Külügyminisztérium információi szerint az óceánjárón három magyar is dolgozik, ők a hírek szerint azonban szerencsére jól vannak. A Diamond Princessen 2666 utas és 1045 fős személyzet tartózkodik, két hétig egyikük sem hagyhatja el a fedélzetet. A Fülöp-szigeteken három személy fertőződött meg a vírussal, köztük egy magyar. Őt elkülönítve tartják, állapota javul, és még várja a vírus mintavételének eredményét.
Kínán kívül eddig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos adatai szerint 240-en betegedtek meg, és ketten meg is haltak.
Kínában 28 ezerre duzzadt a diagnosztizált fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma 564 volt a konzuli szolgálat tegnapi adatai szerint.
Nem ajánlják az utazást
A Külgazdasági és Külügyminisztérium Kína teljes Hupej tartományát az utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába sorolta. Emellett felhívják az utazók figyelmét, hogy csak halaszthatatlan ügyben induljanak el Kínába. Mivel a beutazás és a tartózkodás fokozott biztonsági kockázattal jár, Kína egész területét a II., fokozott biztonsági kockázatot rejtő térségek kategóriába sorolták át.
A koronavírus terjedése jelenleg Kínában okozza a legnagyobb problémát. Hupej tartományt és annak székhelyét, Vuhan városát 2020. január 23 óta lezárták, a tartományt és a várost elhagyni, oda belépni sem légi, sem szárazföldi úton nem lehet. Nem zárható ki, hogy a következő hetekben a kínai hatóságok Hupej tartományon kívül egyéb városokban/területeken is utazási korlátozásokat vezetnek be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.