Nemzeti konzultáció: két kérdés vonatkozik a börtönbizniszre – videó

Nemzeti konzultáció: két kérdés vonatkozik a börtönbizniszre – videó

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 19. 12:45
Két kérdés vonatkozik majd a börtönbizniszre a nemzeti konzultáció kérdőívén - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Bors

Dömötör Csaba elmondta, ez a téma azért került be a nemzeti konzultációba, mert elítélt bűnözők eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, és ez csak eddig 8,5 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek.

Hozzátette, a kormány azt a kérdést teszi fel: támogatják vagy ellenzik a magyarok az ilyen kártérítési perek lehetőségét.

Az államtitkár felhívta a figyelmet: a "börtönbiznisz" másik fontos vonatkozása, hogy a megítélt kártérítési pénzeknek csak egy kis része jut el a bűncselekmények áldozataihoz.

Közölte, azt a kérdést is felteszik, hogy az ilyen kártérítési pénzeket az elítéltek kapják meg, vagy biztosítani kell, hogy az áldozatokhoz jusson el.

Dömötör Csaba azt mondta, a kormánynak van álláspontja ezekben a kérdésekben, de "a külföldről pénzelt szervezetek" mást képviselnek, ezért is tartják fontosnak, hogy minél többen elmondják a véleményüket.

Jelezte, mostantól kezdve témakörönként ismertetik a nemzeti konzultáció kérdéseit, a további kérdésekkel a napokban jelentkeznek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.