Magyar kormány üzenete az Olaszországba utazóknak: alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt

Magyar kormány üzenete az Olaszországba utazóknak: alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt

vírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 23. 16:30
Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.
MTI

 Ennek - írta - egyik oka az egészségügyi kockázat, a másik pedig az, hogy ha az olasz hatóságok indokoltnak látják a karantén bővítését, akkor aki az adott településen van, az a karantén területét nem hagyhatja el annak feloldásáig.

Az Olaszországban tartózkodókat a minisztérium arra kéri, hogy a helyi hatóságok tájékoztatásait, figyelmeztetéseit kövessék figyelemmel, utasításaikat tartsák be.

A KKM folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és minden szükséges intézkedésről tájékoztatást ad - jelezte Menczer Tamás.
Az észak-olaszországi Lombardia tartományban 90-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma - közölte vasárnap a tartomány jóléti felelőse Giulio Gallera a SkyTg24 hírcsatornán.

Az északolasz tartományban azonosított újabb fertőzöttekkel országosan 130 fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma - közölte az olasz polgári védelem.

Nemcsak Lombardiában, hanem a fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban is a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma, Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban 2 fertőzöttet tartanak számon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.