A nézői igény folyamatosan változik, és egyre több teret kap a cirkuszszínház, ami cirkuszi produkciókból áll egy történetre felfűzve.
Két éve a Rómeó és Júliából készítettünk egy cirkusz-színházi előadást, amit aztán legalább tizenötször játszhattunk még különböző helyszíneken.
Arra gondoltam, hogy most már megvalósíthatnánk a régi álmomat is, A dzsungel könyvét – mondta a Borsnak a tanár.
Uray különböző karakterű állatmozgásokat ültetett át cirkuszi zsánerűre. A diákok 16-17 évesek, de például Ká-t, a kígyót játszó fiú csak 15 éves.
– Az előkészítő időszak alatt megtanítottam és kiképeztem őket arra, amit szerepeltetni akartam, aztán ők improvizálhattak, és elkezdtek meglévő anyagaikból egymással dolgozni, majd az utolsó fázisban eldöntöttem, hogy mi legyen a végső változat. Ez egy igazi közös munka.
Az előadás sikere bizonyítja, hogy ez az irány is járható. Bízom benne, hogy ennek is lesz még folytatása más helyszíneken – mondta Uray Péter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.