Varázslatos ügyességgel nyerték meg a cirkuszfesztivált

Varázslatos ügyességgel nyerték meg a cirkuszfesztivált

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 15. 11:30
Ifj. Richter József és felesége Merrylu, valamint a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport vehette át a legjobb produkcióért járó Arany Pierrot- díjat a XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.
Hu-Zo

A kínai csapat mindkét produkciójának egyik különlegessége az volt, hogy a felnőttek mellett sok ügyes gyerek produkálta ma­gát az artista és egyensúlyozó mutatványokban. Ez azért le­het érdekes hazánk számára, mert azt tervezik, hogy magyar osztály is indul majd ebben a kínai intézményben.

– A Pekingi Nemzetközi Artistaképző Iskolába sokszoros a túljelentkezés – mondta a Borsnak Jing Xjaoyi, a gyerekek edzője. – Jönnek egész Kínából, de külföldről is a hat-hét éves gyerekek. Az itt bemutatkozó csapatból a legfiatalabb 11, a legidősebb 14 éves. Nagyon fontos, hogy amíg járjuk a világot, addig is tudják tartani a szüleikkel a kapcsolatot. Ez a technika mai fejlettsége mellett már nem jelent problémát.

Ifj. Richter Jó­zsef az egyetlen magyar, aki a budapesti fesztivál történetében Arany Pierrot-díjat kapott, ráadásul immár másodszor.

– Amikor Mer­ryluval 2014-ben megismerkedtünk, már elkezdtünk ezen a lovas produkción dolgozni – me­sélte a díj­átadó másnapján a Borsnak Richter József.

– Két évvel ezelőtt, amikor Monte-Carlóban bemutattuk, Arany Bohóc-díjat kaptunk érte. Óriási élmény az itthoni siker. Már öt évre előre is kaptunk rengeteg meghívást a világban erre az előadásra, és országos turnéra is megyünk vele. Közben pedig már erősen gondolkodunk a családalapítás csúcsán, a kisbabán is – nevetett az ifjú Richter József.

Az est legboldogabb embere bizonyosan Maka Gyula műsorvezető volt, aki hét évvel ezelőtt a legfiatalabb konferansziéként került a cirkuszba, most pedig különdíjjal jutalmazták a munkájáért partnerével, Kellyvel, és ezzel a budapesti cirkuszfesztivál egyetlen díjazottja lett ebben a munkakörben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.