Kiharcolták a luxust a Bajnokok

Kiharcolták a luxust a Bajnokok

verseny
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 28. 14:30
Hosszú küzdelem után végre elnyerte a kényelmet az Exatlon Hungary Bajnokok csapata, amelynek tagjai kedden már a villa luxusát élvezhetik. Az új környezetben a versenyzők új oldalukról ismerik meg egymást.
L. P.

Az Exatlon Hungary indulása óta a Kihívók csapat élvezhette a villa komfortját, miután a Bajnokok a villajátékban eddig mindig kudarcot vallottak. Most azonban végre siker koronázta erőfeszítéseiket, így először lakhatnak „fényűző” körülmények között. Ráadásul a villában még jobban megismerhetik egymást. A Kótai Mihály kiesése után érkezett Mórádi Zsoltról pél­dá­ul megtudhat­ják csapattársai, hogy végtelenül pe­dáns.

– Rendmániás vagyok, így nevelkedtem, az edzőtáborokban is ehhez szoktam, tényleg a katonás rendben hiszek. Az ágyon lévő taka­rót precízen összehajtogatom, mindennek szimmetrikusnak kell lennie, párhuzamos vonalak mindenütt. Én vagyok a garancia ar­ra, hogy a villá­ban mindennap rend és fegyelem uralkodik majd. Tudom, úgy hangzik, mintha kényszeres lennék, de azért nem vagyok annyira nyomasztó, sőt. Ha kell, más után is szívesen elpakolok – mesélte lapunknak Zsolt.

De nem csak ő örül, hogy végre komfortosabb körülmények között pihenhetik ki a verseny fáradalmait.

– Nagyon tetszik a villa, jó volt megérkezni egy éjszakai verseny után. Nemcsak a lányok élvezték a kényelmet, hanem mi is. Isteni volt, hogy nagy terek fogadtak minket, végre étkezőasztalnál ehettünk, nem az ágyunkon ülve, a medence is fantasztikus – áradozott Tóth Dávid. Busa Gabriella a koszttal is roppant elégedett.

– A mogyorókrémes palacsinta a gyengém, azt mindenképpen enni akartam. A ma reggel így tökéletesen indult. A tábori lét azért volt jó, mert az ember közel négy hét után olyan apróságoknak is tud örülni, mint a meleg víz, vagy hogy le tud ülni egy asztalhoz enni. Nagyon boldogok vagyunk, és remélem, már nem kell innen kiköltöznünk. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.