Labdaszedőt ölelgetett Mourinho

Labdaszedőt ölelgetett Mourinho

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 28. 10:15
Mintha nem ugyanaz az ember lenne a Tottenhamnél José Mourinho, aki például az Internél meg a Real Madridnál edzősködött. Most egy labdaszedő srácot ajnározott.
Bors

Nem egészen 20 perc alatt 2-0-s hátrányban volt a Tottenham Hotspurs az Olympiakosz ellen, mégis 4-2-re nyert. Egyfelől mert Mou­rinho már a 29. percben cserélt, másfelől mert volt egy remek labdaszedője: Harry Kane úgy egyenlített, hogy egy bedobásnál a kissrác felismerte a lehetőséget, gyorsan Serge Aurier-nek adta a labdát, a védő partdobásával Erikssen lement az alapvonalig, centerezett, jött Kane és a 2-2.

– Imádom az okos labdaszedő srácokat – mondta a portugál szakember, amikor az esetről kérdezték.

– Gyerekként én is na­gyon jó labdaszedő voltam, átláttam a játékot, együtt éltem vele. Ez a fiú is ilyen briliáns volt. Nemcsak állt és bámulta a tömeget, hanem felismerte a lehetőséget. Volt csapatom, amelynél nem fogták fel, mennyire fontos szerepe van a labdaszedőknek. Tudniuk kell, mikor kell és hová gyorsan érkeznie a labdának, és mikor kell lassabban dolgozniuk.  

Hozzátette, a 4-2-es győzelem után meg akarta hívni a „gólpasszt adó” gyereket az öltözőbe, de addigra felszívódott a stadionban. Már önmagában a fiú meccs közbeni ölelgetése, vagy utóbb az ajnározása elég lett volna ahhoz, hogy Mou bevágódjon a Spurs-drukkereknél, de a sajtótájékoztatón erre még rátett egy lapáttal:

– Szeretnék nyilvánosan is elnézést kérni Eric Dier-től, soha nem könnyű lejönnie egy játékosnak ilyen korán. Nem vele és a játékával volt baj, a csapat érdekeit kellett néznem! – mondta.

Az angol sajtó ezek után gyorsan át is nevezte a Special One-nak, azaz Különlegesnek becézett portugál szakembert Humble One-ra. Mostantól ő a nagy Alázatos Angliában!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.