Ibolya Tibor felidézte: mivel a fiatalkorú beismerte és megbánta tettét, a fiatalkorúak ügyésze gyorsított eljárásban bíróság elé állította.
A vád szerint a 14 éves fiú 2019. október 2-án délután egy XI. kerületi játszótéren sérelmezte, hogy a társaságában lévő lányra a 11 éves sértett megjegyzést tett. Emiatt meglökte, majd a nála lévő boxerrel testszerte bántalmazta a fiatalabb fiút, aki könnyű sérüléseket szenvedett ugyan, de a vádhatóság szerint a verés módja súlyos sérüléseket is okozhatott volna.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség gyermek- és ifjúságvédelmi részlege a gyanúsítottat súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt állította bíróság elé. A bíróság a váddal egyezően 6 hónap, végrehajtásában 1 évre felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte, és kötelezte "csoportos értékkorrekciós foglalkozáson" való részvételre. A fiatalkorút - a törvény kötelező rendelkezése alapján - pártfogó felügyelő segíti a próbaidő alatt.
Az ítéletet az ügyész és a vádlott tudomásul vette, a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett.
Ibolya Tibor a közleményben rámutatott: a fiatalkorúakkal szemben kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjön, és a társadalom hasznos tagjává váljon. Erre tekintettel az intézkedés vagy büntetés megválasztásakor a fiatalkorú nevelését és védelmét kell szem előtt tartani.
A fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményeknél a beismerés, megbánás és bocsánatkérés mind a terhelt, mind a sértett személyiségfejlődése szempontjából fokozott szereppel bír - mutatott rá a főügyész. Hozzátette: emellett hasznos, ha a történtek feldolgozásához mind a sértett, mind a terhelt igénybe veszi szakemberek, pszichológus, pártfogó felügyelő, terápiás szakértő segítségét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.