Mint ahogyan azt a Bors korábban megírta: a vád szerint az egykori Való Világ 6 nyertese több barátjával együtt elrabolta egy ismerősét, miután az közel 200 ezer forintot lopott tőle, hogy visszaszerezzék az eltulajdonított pénzösszeget.
A vád szerint az áldozatot bántalmazták, majd elhurcolták a nagyszüleihez, mert állítólag oda rejtette a pénzt.
– Lefogták K.-t, majd Aurelio ököllel többször gyomron ütötte. K. sírt a bántalmazástól, és azt mondta, a pénz a nagymamájánál van. Utána, úgy láttam, betuszkolták egy kocsiba – olvasta dr. Fodor Endre bíró S. B. megerősített vallomását. Ezért Aureliót akár 8 évre is elítélhetik.
– Bíró úr, ezek Rambo-filmet akarnak csinálni A kis hercegből! – csattant fel Aurelio, amikor elfogyott a türelme, de a tárgyalás után elismerte, börtönbe juttathatják a terhelő vallomások – írja a Blikk.
– Ez valóban nagyon kemény... Úgy gondolom, ezzel az eshetőséggel is számolnom kell, bár szerintem a börtönre nem lehet lelkileg felkészülni.
Van már némi tapasztalatom a bezártságról, a Való Világ pszichológusa akkoriban megállapította, tudok zárt közösségben élni – magyarázta Aurelio a Blikknek.
– Olyankor mintha egy sötét függönyt engednének le a fejemben, és az egész napom azzal telik, hogy a tárgyalásra gondolok. Sok mindent lehet mondani a gyerekemre, hirtelen természetű, impulzív személyiség, de nem emberrabló, az biztos. Tudom, hogy senkinek sem tudna ártani – nyilatkozta korábban a valóság show hős kétségbeesett édesanyja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.