Önakasztás helyett megölhették Saroltát

Önakasztás helyett megölhették Saroltát

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 23. 05:20
Döbbenetes fordulat: a gyászoló család szerint meggyilkolták, s most már a rendőrség is ember­ölés miatt nyomoz az öt évvel ezelőtt felakasztva talált Balogh Sarolta ügyében. A tettes a mai napig közöttünk járhat.
B. B., L. B.

Csaknem öt reményvesztett év után végre bizakodhat a 22 éves korában tragikus körülmények között elhunyt debreceni lánynak a családja, akit felakasztva találtak az ismerőse házában. A gyilkosságot önakasztásnak álcázhatták.

Ördögi színjáték

Ahogy arról beszámoltunk, a végzetes napon Sarolta az egyik barátja házában tartózkodott. A fiatal lány korábban Németországban is dolgozott, s egy ott élő férfi többször is támogatta anyagilag. Az ismerősei arra kényszerítették, hogy újabb utalásokra bírja rá a segítőjét. A megfélemlített lány kétségbeesve hívta fel, mondván, megölik, ha nem jut pénzhez, de a német férfi nem vette komolyan. A házigazda ezután elhajtott kocsival és balesetezett. Erről a lány telefonjára érkezett egy üzenet. A férfi azután visszatért a házba, ahol Saroltát – az ő verziója szerint – már felakasztva találta. Levágta a redőnyzsinórról, csak utána hívott segítséget. A megtört család szerint ez egy színjáték volt, szerettük ekkor már rég halott lehetett. A Debreceni Rendőrkapitányság 2014-ben folytatott közigazgatási eljárást Sarolta ügyében. A helyszíni szemle s a beszerzett igazságügyi orvos szakértő és igazságügyi toxikológus szak­értői vélemények alapján bűncselekmény gyanúja nem me­rült fel, akkori álláspontjuk szerint Sarolta ön­szántából vetett véget az éle­tének. A befejező határozat ellen a hozzátartozók panaszt jelentettek be, azonban elkésettségre hivatkozva érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Az ügyben gyanúsított nem volt, s nyomozás sem indult. Sarolta édesanyja azonban nem adta fel a reményt, hiszen tudta: kislánya sosem dobta volna el az életét.

Árulkodó horzsolások

A családnak egy jogvédő egyesület nyújtott segítséget.

– Az általunk készített beadványok alapján a rendőrség tájékoztatott, hogy immár emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomoznak az ügyben – mondta a Borsnak Vidák Aladár, a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesület elnöke.

– Egy csatát ezzel ugyan megnyertünk, de a háborút is szeretnénk. Azon vagyunk, hogy vádat emeljenek, és kiderüljön a teljes igazság. A boncolási jegyzőkönyv szerint a testen többek között horzsolásokat, zúzódásokat és tűszúrásokat is találtak, amik idegenkezűségre utalhatnak. A következő lépés, hogy egyértelműen beazonosítsuk az elkövetőt – mondta Vidák. Annak idején egyébként a helyszínen ujjlenyomatot és DNS-mintát sem rögzítettek, de még a családot sem hallgatták ki, így a házigazda pénzkövetelésével kapcsolatos életveszélyes fenyegetőzés is egy új körülmény.

Nyomasztó találkozás

Tóth Máriának, az elhunyt nő édesanyjának tegnap délután kellett bemennie a rendőrségre. Lánya halálának körülményei­nek tisztázása mellett egy másik érdekes történettel is elő tudott állni.

– Hétfő este Saci gyermeké­vel és az élettársammal beültünk egy debreceni gyorsétterembe. Egy váratlan pillanatban körülvett hét ember, köztük az a férfi is, akivel a halála napján együtt volt a lányom. Teljesen lefagytam, hogy a gyilkossal állhatok szemben. Előtte sosem találkoztunk. Azt mondta, szerették egymást a lányommal, szenved azóta, hogy megölte magát – magyarázta az édesanya, aki ezzel kapcsolatban is feljelentést tett a hét elején. Azt mondja, nagyon örül a fejleményeknek, de borzasztóan félti a családját.

Érdeklődésünkre a rendőrség arról tájékoztatott, hogy a feljelentés kivizsgálására – az eltelt időre tekintettel – a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságnak már csak büntetőeljárás keretében van lehetősége. Tekintettel arra, hogy a nyomozás folyamatban van, bővebb információval nem szolgálhatnak.      

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.