A 22 éves Balogh Sarolta korábban évekig külföldön dolgozott, de a tragédia idején – 2014-ben – az édesanyjával és ötéves gyermekével lakott Debrecenben. Szeretett élni, több jövőbeni terve is volt.
Német férfi barátját hívta kétségbeesve
A végzetes hétfői nap előtt, pénteken ment át az egyik, szintén debreceni férfi ismerőséhez a fiatal anyuka. Gyakran töltöttek időt együtt, haza azonban ezúttal nem érkezett.
– Ígérete szerint pont hétfőn jött volna haza. Még egy taxit is hívott délelőtt, de a házból valaki más ment ki a sofőrhöz, és közölte: Saci nem megy sehova – emlékezett vissza a Borsnak az elhunyt nő testvére, Mária.
– Mint utólag megtudtam, délben még együtt lángosozott ezzel a férfival, egy órakor azonban felhívta egy kedves ismerősét, egy idősebb német férfit, aki amolyan apafigura volt számára, Sacira a lányaként tekintett. Többször küldött is neki pénzt, hogy támogassa. Őt hívta kétségbeesetten, hogy küldjön most is pénzt, mondván: „ezek megölik”. A német azonban nem vette komolyan a segítségkérést, így nem teljesítette a kívánságot – magyarázta a testvér.
Saci ekkor még a fenyegetőző ismerős házában volt, ahonnan a házigazda elhajtott egy kocsival, és balesetet szenvedett. Erről Saci telefonjára érkezett egy SMS is. A férfi azután visszatért a házba, ahol Saroltát – a hivatalos verzió szerint – már felakasztva találta. Levágta a redőnyzsinórról, csak utána hívott segítséget. – Véleményünk szerint egy színjáték volt az egész. Saci miért nem távozott onnan, amíg egyedül volt, ha egyébként félt? Szerintem épp azért, mert akkor már halott volt – állítja a Borsnak Mária.
Több sérülés volt Sarolta testén
Az eljárást azóta lezárták, a rendőrség szerint idegenkezűség nem merült fel, Sarolta önszántából vetett véget az életének. A bizonyos ismerős pár nappal később elküldte a családnak a lány ruháit és a telefonját, amiben azonban testvére állítása szerint csak az az egy üzenet volt elérhető, amit a balesetről küldtek neki. Sarolta családja képtelen elhinni, hogy szerettük önszántából vetett véget az életének. Megkeresték a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesületet, hogy segítsenek kideríteni az igazságot. Az iratok áttanulmányozása után az egyesület álláspontja egyértelmű, szerintük Sarolta nem lehetett öngyilkos.
– A boncolást végző szakértő szerint több horzsolás, zúzódás ás tűszúrások nyomai is voltak a testén, ezek keletkezésének idejét azonban nem vizsgálták. Véleményünk szerint könnyen elképzelhető, hogy az áldozat a halála előtti védekezésben szerezte a sérüléseket – magyarázta Vidák Aladár, az egyesület elnöke, aki indítványával szeretné elérni, hogy a nyomozást sürgősen rendeljék el újra.
Még egy ember halt meg ugyanígy
– A helyszínen ujjlenyomatot és DNS-mintát sem rögzítettek, de még az elhunyt családját sem hallgatták ki, így a házigazda pénzkövetelésével kapcsolatos életveszélyes fenyegetőzése egy új körülmény. Továbbá azt is kifogásoljuk, hogy a telefonját sem vizsgálták meg – tette hozzá a jogvédő.
Balogh Sarolta tízéves gyermekét azóta a nagymamája neveli, akit mára édesanyának szólít. A testvér elmondása szerint a tragédiának otthont adó házban két éve egy másik akasztásos haláleset is történt, amit szintén öngyilkosságnak minősítettek.
– Elbúcsúzni sem tudtunk tőle rendesen, még anyukánk is csak letakarva láthatta. Saci szerette az életét, elképzelhetetlennek tartjuk, hogy önszántából választotta volna a halált. Semmi oka nem volt rá. Reméljük, sikerül elérni, hogy újravizsgálják a körülményeket – fakadt sírva a Borsnak a hozzátartozó.
Az egyesület tegnap megküldte dr. Petőfi Attilának, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetőjének, valamint a Legfőbb Ügyészségre is az indítványát azt kérve, rendeljék el az újbóli nyomozást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.