Halálhírét keltették a balotaszállási kutyakínzónak

Halálhírét keltették a balotaszállási kutyakínzónak

állatvédők
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 22. 09:30
A kutyáját kocsi mögé kötô nô fotója bejárta az internetet, a kegyetlen tett vezetô hírként szerepelt a sajtóban.
B. B.

Halálhírét keltették annak a balotaszállási asszonynak, aki egy ország első számú ellenségévé lépett elő, miután kiderült, hogy kutyáját a kocsija mögé kötötte, és olyan iramban hajtott vele, hogy az ártatlan eb szíve megállt. Az állatot ezután a családja segítségével a kert végében elföldelte. Ismeretes: H.-né Magdolna tettét lefotózták, mióta a kép körbejárta az internetet, a nő még a házából is elmenekült.

Egy portál azt írta, Magdolna elhunyt, szívleállás végzett vele, információink szerint azonban ilyen nem történt, az asszony most is fiai segítségével bujkál valahol, azóta sem ment vissza a tanyára. A házhoz számos állatvédő szervezet ellátogatott, most a Szurkolók az Állatkínzás Ellen csoport ment a tanyához több autóval, kocsijuk mögé egy gumibabát kötve, ezzel is emlékeztetvén a települést Magdolna szörnyű tettére. A háznál azonban senkit nem találtak, csupán a rendőröket, akik komplett sorfallal várták az állatvédőket.

A csoport nem akart bajt, csupán a tanyán hagyott ál­la­tok állapotát szerették volna felmérni. Erre azonban nem volt lehetőségük, a rendőrök ugyanis nem engedték be őket az ingatlan területére. A szurkolók mégsem adták fel, jelezték, hogy ezután is visszatérnek majd. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.