Dzsudzsák: Sosem volt még ilyen jó a válogatottban játszani

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 13. 09:30
Dzsudzsák Balázsból ismét a nemzeti csapat vezére lett. A szurkolók újra imádják a csapatkapitányt, aki ezt ereklyékkel hálálta meg a walesiek legyőzése után.
K. B.

Hatalmasat fordult a világ a 32 éves focistával, akinek tavaly nyáron még klubcsapata sem volt, a magyar szurkolók pedig látni sem akarták a válogatott háza táján.

A kőkemény kritikák azonban megerősítették, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig bizalmat szavazott neki, és az azóta lejátszott hat tétmeccsből ötöt – Észtország, Finnország, Horvátország, Azerbajdzsán és Wales ellen – megnyert a magyar válogatott.

Ebből főleg az utóbbi három, Eb-selejtezős győzelem emelkedik ki, hiszen ezzel a csapat megteremtette a lehetőségét a részben hazai ren­dezésű, jövő évi tornán való szereplésre.

– Sem a PSV-ben, sem a Dinamo Moszkvában soha nem volt kérdés, hogy a nemzeti csapatot szolgálom, ez a prioritás. Az, hogy a válogatott karrierem során most vagyok a legsikeresebb periódusomban, azt semmilyen klubszintű eredmény nem tudná túlszárnyalni. Felülmúlhatatlan, ami ebben az országban uralkodik, amikor nyerünk – mondta Dzsudzsák, akit olyannyira elért ismét a szurkolók szeretete, hogy a walesiek bravúros legyőzése után gatyára vetkőztették. – Soha nem szerettem mezt cserélni, mert a dresszemet a magyar szurkolóktól jobban senki nem érdemli meg. A jó teljesítmény mellett az a legkevesebb, hogy ereklyékkel ajándékozzuk meg őket.
Hozzátette: csaptak egy fiesztát az öltözőben, de nem szabad elszállniuk a jelenlegi csoportelsőségtől. A soron következő, szeptemberi, Szlovákia elleni hazai selejtező ugyanis az eddigieknél is fontosabb lesz.

Szurkoló telefonjával szelfizett

Miközben elosztogatta felszerelését a szurkolóknak, az egyik drukker telefonjával szelfizett is Dzsudzsák Balázs. A Bors megtalálta a mobil szerencsés tulajdonosát.
– Mellettünk állt egy srác, aki elkérte Balázs mezét, amikor odament hozzá, kezébe nyomtam a telefonomat, hogy csináljon egy közös képet velem és a barátaimmal – mesélte a fotó történetét lapunknak a 26 éves Örkényi Bence, aki maga is focizik a BLSZ I. osztályú 43. Számú Építők csapatában.
– Reggelre velünk volt tele az internet, üzentem is Balázsnak, hogy köszönjük szépen a képet. Válogatott meccsen most sikerült először ilyen fotót csináltatnunk játékossal, de korábban Fradi-meccsen Böde Dániellel és Dibusz Dénessel már készült hasonló – mondta Bence, aki barátaival évek óta törzsszurkolója a csapatnak.

– Nem kell azt hinnünk, hogy már továbbjutottunk, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, ugyanúgy csúsznunk-másznunk kell, ahogy eddig, aztán reméljük, ez az út odáig vezet, ahol múlt héten még csak turistaként jártunk, a Puskás Arénába. Kezünkben van, hogy újra történelmet írjunk, és nagy jövő elé helyezzük a magyar focit – tett bátor kijelentést a 102-szeres válogatottságával az örökrangsorban Bozsik Józsefet megelőző Dzsudzsák.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.