Aktuális

Azt hitte, luxusvillát vett, nagyon meglepődött, amikor kiderült, valójában mire költötte millióit

Bors

Létrehozva: 2019.06.17.

Forrás: Google maps

Egy floridai férfi egy életre megtanulta, hogy az internetes vásárlások jócskán rejtenek veszélyt magukban.

Kerville Holness ugyanis azt hitte, hogy egy hatalmas, luxusvillához sikerült hozzájutnia áron alul egy online aukción. A naiv férfi meg volt győződve arról, hogy mindössze 9 ezer dollárért, azaz két és fél millió forintért nyerte el a 120 ezer dolláros ingatlant. A helyszínre érve azonban csalódottan kényszerült tudomásul venni, hogy amit megvett, az nem más, mint a ház előtt fekvő, nagyjából hat méter hosszú, és fél méter széles, befüvesített választerület.

Holness ezek után természetesen megpróbálta visszakérni a pénzét, de nem járt sikerrel, hiszen a hirdetésben mindent feltüntettek, csak ő volt figyelmetlen, amikor elolvasta azt. A feldühödött férfi végül a bírósághoz fordult, ahol úgy ítélték meg, hogy ugyan valóban voltak hiányosságok a hirdetésben, de Holness volt az, aki csak felületesen olvasta el az aukcióra bocsátott termék leírását. 

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek