A legdurvább maffiafilmeket idézi az a könyörtelen módszer, amivel az adósai véget vetettek a kocsik kereskedésével és javításával is foglalkozó IV. kerületi vállalkozó életének. Ahogy a Bors hétfőn beszámolt róla: a 47 éves férfit két üzletfele vette fel Újpesten, majd meg sem álltak vele Szentendréig. Jól ismerték a terepet, a harmadik társuk már a megásott gödörnél várt rájuk. A gyanútlan Csaba az anyósülésen ült, a mögötte helyet foglaló férfi pedig egy váratlan pillanatban – már a helyszínen – egy bekészített dróttal fölé hajolt, és megfojtotta vele. Az áldozatnak esélye sem volt a túlélésre. Ezután H. Richárd, S. Bence és E. Krisztián elföldelte az áldozatot.
A támadók letartóztatását vasárnap elrendelték, a Fővárosi Törvényszék pedig újabb részleteket közölt a feltételezett gyilkosokról. A legérdekesebb tény, hogy a hidegvérű emberölés után ketten visszatértek az elkövetés helyszínére. Erre azért volt lehetőségük, mert a gyilkosság után csak 17 nappal fogták el őket. Ketten már a kihallgatásukkor mindent elismertek, harmadik társuk elmondása szerint nem tudta, hogy a barátai mire készülnek, de a holttest eltüntetésében már tevékenyen részt vett.
A Bors által megkérdezett szakértő szerint az ennyire eltervezett cselekmények esetében a lehető legkisebb kockázatot választják, ezért is dönthettek a fojtás mellett.
– Bármilyen hihetetlen, de gyakori, hogy az elkövetők visszatérnek a tett helyszínére. A sajtóban már korábban megjelent, hogy az ügyet már nem eltűnésként, hanem emberölésként kezelik. Nagyon logikus és valószínű, hogy megnézték, megtalálták-e már a nyomozók a holttestet – magyarázta Kátai Elek, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori rendőr alezredese.
A szentendrei gyanúsítottnak egyébként egy villanyszerelési cége van. A szentendrei címen a szomszédok azt mondták a Borsnak, hogy a rendőrök is érdeklődtek itt nemrég, de Richárd már több mint tíz éve elköltözött. A gyanúsítottak tettükért akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.