Aktuális

Dróttal fojtották meg az újpesti autókereskedőt

Bors

Létrehozva: 2019.05.27.

A kocsi hátsó üléséről egy drótdarabbal végezték ki a május 6-án eltűnt újpesti vállalkozót – tudta meg a Bors. Támadói megásták előre neki a gödröt Szentendrén.

Forrás: Végh István

A Budai Központi Kerületi Bíróságon tegnap harminc napra elrendelték a letartóztatását annak a három embernek, akit a zsaruk A. Csaba megölésével gyanúsítanak. Ahogy arról beszámoltunk, az autók kereskedésével és javításával is foglalkozó férfit 17 nappal az eltűnése után hantolták ki a rendőrök Szentendre külterületén.

A Bors pedig most szörnyű részleteket tudott meg az előre részletesen eltervezett gyilkosságról. Ugyan A. Csabának tartoztak a gyilkosai, nem az esetleges kifizetés ürügyén csalták el, csupán azt közölték, hogy mutatnak neki valamit. A 47 éves férfit ketten vették fel Újpesten, majd meg sem álltak Szent­endréig. Jól ismerték a terepet, az egyikük lakhelyéhez közeli területen már a kiásott gödörnél várt rájuk a harmadik társuk.

A gyanútlan Csaba az anyósülésen ült, a mögötte helyet foglaló férfi pedig egy váratlan pillanatban – már a helyszínen – egy bekészített dróttal fölé hajolt, és a nyakához szorította. Az áldozatnak esélye sem volt, rövid időn belül örökre le­hunyta szemét. Úgy tudjuk, H. Richárd, S. Bence és E. Krisztián nem tétlenkedett, gyorsan elföldelte az áldo­zatot.

A következő na­pokban próbáltak úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de nem lehettek nyugodtak, a nyomozók ugyanis többször is kihallgatták őket a rejtélyes eltűnéssel kapcsolatban. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján el­hangzott: egyikük már a nyomozás elején ellentmondásba keveredett saját magával, ké­sőbb pedig a két társa is hasonlóképpen tett. Végül megtörtek, ketten pedig részletes, beismerő vallomásukban még azt is megmutatták, hol hantolták el Csabát.
A két budapesti és a szentendrei férfi jó barátai egymásnak, Csabával pedig üzleti kapcsolatban álltak. Úgy tudjuk, nem nagy összeggel tartoztak neki, nem milliós tételről van szó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630313
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147292_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630313
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630313
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713630313
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói