A kislányt születése óta kínozta egy ritka emésztőrendszeri betegség, ami folyamatos fájdalommal is járt. Annabel csak folyékony élelmiszereket fogyaszthatott, s a hasa mindig fel volt puffadva. Kezelések és módszerek tucatjait próbálták ki rajta, eredménytelenül. A gyógyuláshoz isteni beavatkozásra volt szükség.
Annabel kilencéves volt, amikor egy nap, 2011-ben a kertben játszott testvéreivel. Éppen fára mászott, amikor váratlanul megcsúszott, kilenc métert zuhant fejjel előre, s beszorult a fa üreges törzsébe. Hosszú percekre elvesztette az eszméletét. A mára 17 éves kislány így emlékszik vissza az élményre:
– Felmentem a mennybe, és találkoztam Istennel. A Mikulásra hasonlított. Amikor kezdtem magamhoz térni, azt mondta: most el kell mennie, de velem minden rendben lesz. Egy aprócska angyal még sokáig mellettem maradt – mesélte nemrég a Daily Mailnek.
A rémült szülők azonnal mentőt hívtak, a lány pedig már azelőtt magához tért, hogy a kórházba értek volna vele. Alapos vizsgálatnak vetették alá, s mindenki nagy meglepetésére megállapították: semmilyen zúzódása vagy törése nincs, ami szokatlan, de ami még ennél is furcsább: a haspuffadásnak nyoma sem volt, s a lányt egész életében kínzó tünetek is elmúltak. A tinédzsernek, aki egykor mindent csak turmixolva tudott elfogyasztani, ma a kedvenc étele a pizza és az óriás hamburgerek.
A csodálatos történet Hollywood figyelmét is felkeltette, és engedélyt kértek a családtól, hogy filmet fogassanak róla. A Mennyei csodák című 2016-os filmben Queen Latifah és Jennifer Garner is szerepel, utóbbi játssza Annabel édesanyját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.