1973-ban született, és ha minden úgy alakul, ahogy ő szeretné, akkor leghamarabb 2153-ban lesz a temetése. Vagy később. És ha valaki azt mondja, ehhez azért a természetnek és a biológiának is lesz egy-két szava, arra is van válasza: biohackelés.
A világ legdrágább fiatalító kúrája
Noha a Kanadában élő Dave Asprey életmódkönyveket ír, emellett dollármilliókat érő vállalatokat alapít és vezet, mégsem ez a legérdekesebb benne, hanem az, hogy úton-útfélen hangoztatja: 180 évig fog élni. És ezért meg is tesz mindent.
Legutóbb egy olyan őssejtterápiás kezelésen vett részt egy Utah-ban található klinikán, amely során fél liter csontvelőt csapoltak le tőle, majd az ebből kinyert őssejteket visszafecskendezték a testébe: elsősorban az ízületeibe, de a gerincvelőjébe és az agy-gerincvelői folyadékába is. Emellett - ahogy ő fogalmazott az MSN újságírójának - megkapott minden szükséges kozmetikai kezelést is. “Mindez a legdrágább őssejtkezelés volt, amit egy ember egyszerre valaha is kapott” - magyarázta a milliárdos Asprey, aki eddig összesen nagyjából egymillió dollárt (280 millió forintot) költött a saját biológiája “meghackelésére”.
Az öregedéstől rettegő férfi elárulta: hathavonta tervez majd egy ugyanilyen őssejtkezelést - élete végéig. Azaz jó pár milliót rákölt még a saját életének meghosszabbítására.
A szex is jobb
Persze nem csak a rekordösszegű terápiára alapoz: szigorú diétát követ, repülőre csak különleges lencsékkel a szemén száll, infravörös fényben “fürdik”, van saját hiperbár oxigénterápiás és hidegterápiás gépe is - azaz mindenből igyekszik a legújabbat beszerezni, amit az orvostudomány kínál számára. 45 éves kora ellenére még középkorúnak sem érzi magát: “Úgy gondolom, ez a 45 éves kor a minimum célom 25 százaléka. Így hivatalosan fiatal felnőttnek számítok.”
Asprey - aki egy öregedésmegelőző konferencián ismerte meg a feleségét is - állítja: biohackelései a szexuális életére is jó hatással voltak. Arról azonban nem szól a fáma, hogy felesége is osztja-e a hosszú élettel kapcsolatos elképzeléseit, vagy ő férjével ellentétben még csak nem is tervez előre 180 évre...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.