Kalandra fel!
Tíz éve a legtöbb család még csak egy kéthetes balatoni vakációra vágyott. De ma már sokan nem így pihennék ki az éves fáradalmaikat.
– A turizmus az egész világon, így Magyarországon is nagyon gyorsan fejlődik. Itthon a regisztrált vendégéjszakák száma 2010-hez képest több mint másfélszeresére emelkedett. Sokkal többen vannak azok, akik valamilyen kihívást, élményt vagy kalandot keresnek a kikapcsolódásuk során. Ezekhez az igényekhez igazodni kell, a hazai fejlesztések is ebbe az irányba mozdultak el – emelte ki a Borsnak Révész Máriusz, az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.
Fordulat a vizeken
A közelmúlt legnagyobb meglepetését a vízi turizmus adta, hosszú évek után ismét felpörgött az ágazat.
– Hazánkban nem túl vadak a folyók, nem túl élesek és nehezen megközelíthetők a hegycsúcsok, optimálisak a környezeti adottságok. A Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel együttműködve ezért országszerte 137 vízitúra-megállóhely épül, hogy aki vízre száll, semmiben se szenvedjen hiányt. A kijelölt pontokon mellékhelyiségeket alakítanak ki, és biztosítják az ivóvíz-hozzáférést is. Ha mindez megvalósul, a Szigetköz, a Bodrog,
a Felső-Tisza-vidék, a Tisza-tó és a Rába igazi felkapott helyekké válhatnak a nyugat-európaiak körében is – összegezte a kormánybiztos.
Tekerjen körbe!
Már a tavasz első napsugarai is mágnesként hatnak a kerékpárosokra. Hétvégente már a Velencei-tavat, a Fertő-tavat, esetleg a Balatont veszik célba. A legnépszerűbb bringatúrákat ezeken kívül a Dunakanyar, a Zemplén és a Kőszegi-hegység környékén szervezik, de az Alföldnek is akadnak rajongói. Jövőre pedig még több út nyílik meg a kerékpárosok előtt.
– A balatoni bringakör megújítása már tavasszal megkezdődik, de igazán ősszel indul be a projekt, van, ahol a teljes bicikliutakat kicserélik. Augusztus 20. után több szakasz kap új burkolatot – tette hozzá. Sőt hamarosan teljesen körbekerékpározható lesz a Tisza-tó
is: most még Tiszafüred és Poroszló között hiányzik egy nyolc kilométeres szakasz, de év végére elkészül, amivel meglesz a tó körüli 63 kilométeres kerékpárút.
Óvatosan vágjunk neki!
A kezdőknek különösen fontos átgondolniuk, merre induljanak. A katasztrófavédelem a túrautakat mutató jelzések fontosságára hívja fel a figyelmet, amikről már indulás előtt tájékozódni kell. Mindenki csak az edzettségének, felkészültségének megfelelő szakasznak vágjon neki!
Egy-egy hosszabb gyaloglás, bringázás vagy evezés rengeteg energiát elvisz. Emiatt a túratáskákba ne csak üres kalóriákat tartalmazó édességek, hanem tápláló, lassú felszívódású szénhidrátokban és fehérjében gazdag protein- és zabszeletek, teljes kiőrlésű péksütemények kerüljenek, na és rengeteg víz.
Az esőkabát mellett egy váltás pulóver is hasznos, a nedves ruhákban könnyû megfázni.
A baleseteket pedig a legkönnyebben egy jól bordázott, zárt és stabil cipőben lehet elkerülni. Bár a túrabalesetekről nincsenek statisztikák, a katasztrófavédelem évente egy-két súlyosabb szerencsétlenséget jegyez föl. Ezek többsége Budapest környéki hegyekben történik, különösen a Rám-szakadékhoz kapnak sok riasztást: itt ugyanis minden évben több mint hatvanezer ember fordul meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.