Igen súlyos vádak miatt vettek őrizetbe egy 38 éves, háromgyermekes tanárnőt januárban. Az ügy első bírósági meghallgatása a napokban volt, ha pedig majd a tárgyalások végén bűnösnek mondják ki, akár életfogytiglant is kaphat.
A vád szerint a michigani Alpena városában tanító Heather Winfield éveken keresztül zaklatta szexuálisan egyik tanítványát - aki az affér elején még csak 11 éves volt. A meg nem nevezett fiú szerint legalább 100 alkalommal feküdtek le a 2016. nyara óta eltelt időszakban. A tini a háromnapos meghallgatáson elmondta: a tanárnő először a nagyapjával - a gondviselőjével - barátkozott össze, majd több családi kirándulásra is magával vitte a fiút, miközben ajándékokkal halmozta el. Az egyik ilyen kirándulás után történt meg az első szexuális együttlét, amit számtalan másik követett. Mindezt fotókkal és videókkal is tudja bizonyítani.
“Ahogy ő fogalmazott, sok gyors menetünk volt az egész házban. Bármikor, bárhol csinálhattuk. Nagyon trükkösek voltunk” - magyarázta a fiú, aki szerint noha egyszer sem kapták rajta őket, sokszor csinálták úgy, hogy mások is voltak a közelben - írja a The Alpena News.
A hatóságok egyébként már évekkel ezelőtt elkezdtek nyomozni az ügyben. Akkor a fiú barátnője, egy 12 éves lány jelentkezett a hatóságoknál, miután látott a tini telefonjában néhány üzenetváltást közte és a háromgyermekes tanárnő között. A fiú akkor tagadott mindent, később azonban már ő maga is akart beszélni a történtekről.
A tanárnő ügyvédei szerint az egész vád a tini kitalációja, a telefonján tárolt meztelen fotókat pedig meghamisította. A tanárnő is tagadja az ellene felhozott vádakat. Ennek ellenére a bíróság úgy látta, a vád megáll a lábán, így egész biztosan elhúzódik még egy darabig az ügy.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.