Aktuális

Rákkeltő a bolti blokk

P. Zs.

Létrehozva: 2019.01.25.

Lassan tíz éve, hogy betiltották a cumis üvegek gyártásában azt a vegyi anyagot, amely ha kioldódik, rákkeltő lehet. Rengeteg más eszköz azonban továbbra is tartalmaz biszfenolt. A pénztárosok vannak a legnagyobb veszélyben.

A cumisüveg-botrány után úgy tűnik, itt az újabb mű­anyag-mizéria. Emlékezetes, 2010-ben cumis üvegekről, ételhordókról derült ki, hogy hő hatására olyan vegyület oldódik ki belőlük, amely rákkeltő és rendkívül rossz hatással van az emberi hormonrendszerre.

A ve­gyület a biszfenol A, ami már kis mennyiségben is nagyon káros. Emiatt az Európai Unióban és később Amerikában is betiltották a cumis üvegekben a ve­gyület használatát, más tárgyak ennek ellenére továbbra is tartalmazzák. Sőt hiába kezdték el egy változatát, a biszfenol S-t használni, arról is kiderült, hogy ugyanolyan mérgező.

Mire használják?

A biszfenol A-t legfőképpen polikarbonát műanyagok előállításához használják.

A polikarbonát műanyagok áttetszőek, rengeteg használati eszközben megtalálhatók: szemüveglencsék, digitális médiahordozók (CD, DVD), elektromos eszközök, mobiltelefonok, számítógépek, háztartási eszkö­zök, sport és ipari védőfelszerelések, autóalkatrészek, de egyes fogtömésekben, étel- és ital tárolására használatos edényekben, ahogyan még a konzervdobozokban is. Sőt ilyet kapunk a boltban és a bank­automata is ilyen papírt ad ki, ha kérjük a bizonylatot.

Kikre veszélyes?

Leginkább a pénztárosként dolgozó kismamáknak kell félniük, ugyanis egy spanyol kutatás szerint a bolti blokkok a legveszélyesebbek. Ezeket olyan hőpapírra nyomtatják, amelyek 90 százaléka tartalmazza a hormonromboló vegyületet. A kutatás kimutatta, hogy azok vannak legnagyobb veszélyben, akik nagyon sokat érintkeznek a blokkokkal. Az anyag veszélyessége abban rejlik, hogy nem látványosan és gyorsan hat, hanem lassan és folyamatosan fejti ki mérgező hatását, amelynek következményei csupán később jelentkeznek.

Ilyenek a prosztata- és a mellrák, a korai serdülés, az elhízás, a meddőség, a születési rendellenességek, a viselkedési zavarok, a cukorbetegség, az asztma, valamint a kora­szülés.

Mit tehetünk?

A legegyszerűbb megoldás, ha a plexiszerű, átlátszó anyagú ételhordókat messze elkerüljük. A polipropilén eszközök biztonságosak, így érdemes az összes ételhordót és a különböző palackokat ilyen anyagúakra cserélni. A blokkokat pedig a kismamák leginkább el se vegyék a boltokban. Az unióban egyébként hiába tiltották be a használatát, ezt majd csak 2020-tól kell alkalmazni.

– A mai napig előfordul az ételhordókban, de például a kulacsok is ebből az anyagból készültek. A legtöbb cég áttért más műanyagra, de például a szemüveglencse is ebből van – mondta a Borsnak Simon Gergely vegyianyag-szakértő. – Már most is le lehetne cserélni ezeket a nyugtákat, hiszen más anyagból is készülnek. Könnyen tudjuk ellenőrizni, hogy hőpapírból készült-e a blokk, csak egy meleg tárgyat kell hozzá­érinteni, és emiatt elfeketedik. A biszfenol S használatával is gond van, mert ugyanúgy problémás, mint az A változat – tette hozzá a szakértő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713400510
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136220_auto_resized.png
hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713400510
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713400510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713400510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713400510
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni