Aktuális

Szombathelyi trafikrabló: Kiskorú veszélyeztetéséért ítélték el újra a gyerekgyilkost

L. B.

Létrehozva: 2018.12.03.

Két esztendeje ismét a rácsok mögé került K. Aladár, akit korábban egy kislány meggyilkolása miatt halálra ítéltek. Aztán kegyelmet és életfogytiglant kapott, végül húsz év börtön után szabadult, és nemrég kirabolt egy dohányboltot.

Belegondolni is rossz, hogy bűnbe vihetett egy gyereket az a K. Aladár, akit korábban egy 11 éves kislány meggyilkolásáért halálra ítéltek. Márpedig a Bors birtokába jutott információk szerint a nemrég szombathelyi trafikrablóként hírbe hozott férfit a közelmúltban lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt elítélték. (Ez alapján feltételezhető, hogy egy 14 év alatti gyerekkel együtt keveredett lopásba.)

Már kiküldték a börtönbehívóját

Úgy tudjuk: miután K. Aladárt 2015–16 tájékán elfogták, a maximális ideig, két évig előzetes letartóztatásban volt, aztán szabadon kellett engedni. A férfi ezután jogerősen három évet kapott, ezért a napokban be kellett volna vonulnia a börtönbe, hogy leülje a ma­radék egy évet. Biztos forrásból úgy tudjuk, hogy a büntetés-végrehajtás már a behívóját is kiküldte az 51 éves K.-nak, amikor ismét a figyelem középpontjába került: november 20-án este bement az egyik szombathelyi dohányboltba, és a nála lévő gáz riasztófegyverrel arcon lőtte az eladónőt, s a bevétel átadására kényszerítette. A visszaeső bűnözőt végül múlt szerdán fogták el a Terrorelhárítási Központ kommandósai.
Az igazi hírbomba akkor robbant, amikor kiderült: ő volt az utolsó halálraítélt Magyarországon. Úgy tudjuk, jelenleg a szombathelyi bv-intézetben őrzik, elzárva a többi rabtól.

Megrögzött hazudozó, álneveket használt

Néhány napja a 11 éves korában megölt Anita szüleinél jártunk, s ahogy azt szombaton megírtuk: K. Aladár az akasztást megúszta ugyan, de húsz évet így is a szegedi Csillagban kellett töltenie. Szabadulását követően az ország számos pontján megfordult, sok időt töltött Siófokon is. A környezetéből megtudtuk, hogy a testvérével rendszeresen tartotta a kapcsolatot, akinek a fia még egy kocsit is vitt neki.

Miután nemrég kiszabadult az előzetesből, már Szombathelyen élt, s folytonos hazudozással próbálhatta elkerülni a felelősségre vonást. Sokáig egy nővel osztozott egy albérleten, az elmúlt hónapban egy munkásszállón húzta meg magát. A 112Press megírta: a férfi álnevet – M. László – használt, de mellette időnként az Aladárt, az Ákost és az Ádámot is.

Azt mondta, a NAV elől kell bujkálnia

Gondolatai főként a pénz körül forogtak. Állította, hogy nincs mobilja – miközben látták, hogy van –, illetve akadt, akit beavatott, hogy az M. László nem az igazi neve, de mivel inkasszó van ellene érvényben, a NAV elől próbál így elbújni. Igazolványát, lakcímkártyáját sem akarta senkinek megmutatni. Sőt, volt, akinek azt mondta, hogy Szerbiából származik, ahol verték a szülei, másnak meg azt, hogy ukrán szülők gyereke. Előkerült egy olyan történet is, hogy 21 évesen autóbalesetben elvesztette a kislányát. Félelmetes, de a szintén álnéven használt Facebook-profilján több helyen is szerepel: „A magányos farkasok azért veszélyesek, mert ők egyedül is képesek arra, amire mások csak falkában!”

Ő is elkerülte a bitót

A tiszavidi rémként elhíresült V. Árpád Pál is megúszta a kötelet, de a rendszerváltás után újabb rejtélyes esetekkel hozták összefüggésbe. A férfi 1986 márciusában vert agyon gödi lakásán egy 73 éves kocsmárost. Első fokon halálra ítélték, de jogerősen életfogytot kapott. Miután leült húsz évet, két esztendővel a szombathelyi trafikrabló előtt, azaz 2006-ban feltételesen szabadlábra került. A gyilkosság előtt már tizennégy évet volt rács mögött rablások és betörések miatt, szabadulása után pedig három eltűnt ember miatt került a nyomozók látókörébe.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek