Vasárnap reggel lesz a letartóztatása annak a csepeli férfinak, aki a gyanú szerint brutálisan kivégezte édesanyját pénteken – értesült a Bors. A mentális problémákkal küzdő férfit azonban nem viszik a bíróságra, úgy tudjuk, hogy az egyik fővárosi pszichiátriai intézetben döntenek a letartóztatásáról, ahol jelenleg is kezelik.
Ahogyan a megrázó anyagyilkosságról már mi is beszámoltunk: az egyik csepeli ikerházban az ott lakó 29 éves férfi nekitámadt az anyjának, valóságos vérfürdőt rendezett, átvágta szerencsétlen asszony torkát. Utána órákig meggyilkolt anyja holtteste mellett ülhetett. Nem menekült el, a rendőrök a helyszínen fogták el.
A szomszédok nyugodt embereknek ismerték anyát és fiát, Ildikó mindenkivel kedves volt. A fiatal férfitől mégis többen tartottak. A környékbeliek ugyanis tudni vélik, hogy a huszonéves nem először támadt az anyjára.
A Csepel infó korábban azt írta: annak is köze lehetett a tragédiához, hogy a patikából már egy hete nem tudott a férfi felírt gyógyszerhez jutni, lehetséges, hogy nem kapta meg az adagját. A fiatalt főleg esténként látták, ugyanis a helyiek úgy tudják, hogy író volt, és éjszakánként alkotott, ekkor élt leginkább.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.