Aktuális

Formabontó ötlet: Szereld magad az autódat a szervizben!

R. K.

Létrehozva: 2018.11.10.

Formabontó ötlettel állt elő egy autóműhely. Rácz Kristóf olyan szervizt álmodott meg, ahová bárki behozhatja az autóját, és saját kezûleg meg is javíthatja. Szerszámot adnak hozzá.

Forrás: Purger Tamás

Rácz Kristóf évtizedek óta az autók szerelmese, néhány barátjával pedig nemrégiben úgy döntött, hogy megújítják a klasszikus autószervizeket, és lehetőséget biztosítanak azok számára, akik maguk bütykölnék meg a saját járgányukat.

– 2016 augusztusában nyitottunk meg a Szereld Magad szervizt annak apropóján, hogy azt tapasztaltuk: igény van arra, hogy az autótulajdonosok egymaguk vagy a barátaikkal közösen javítsák meg a szeretett járgányukat. Mi mindent biztosítunk a számukra: a szerszámoktól kezdve, a műszereken át, egészen az emelőkig. Lehet modern vagy klasszikus autóról szó, mindent megoldunk. Nem fontos, hogy valaki profi legyen autószerelésből, hiszen a kollégáink akkor is segítenek, ha elakad az illető, de igény esetén maguk pofozzák helyre a járgányt – meséli a Borsnak az ötletgazda  Rácz Kristóf.

– Ez egyébiránt egyfelől egy közösségi élmény is, ráadásul egy olcsóbb megoldás, mintha valaki bevinné a meghibásodott autóját egy márkaszervizbe. Hogy egy példát hozzak: egy kuplungcsere 120–150 ezer forint egy márkaszervizben, mi 60 ezerért megcsináljuk, ha pedig valaki ért hozzá, itt minden eszközt megkap, és 25 ezerért megoldja magának – teszi hozzá a tulajdonos.

A III. kerületi műhelyben nyolc kibérelhető szerelőállás található. Motort is lehet bütykölni, és tisztító munkálatokra is van lehetőség. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy rendkívül népszerű a dolog: volt olyan hónap, amikor 360 foglalás érkezett a műhelyéhez. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194412_auto_resized.jpg
origo.hu

Röhejes öngól: a magyar focikapus bénázásán röhög az egész internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715045709
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193662_auto_resized.png
metropol.hu

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Dárdai Mártonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715045709
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715045709
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715045709
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?