Félelmetes, miért lőtte agyon a nagymamáját egy 11 éves kisfiú

Félelmetes, miért lőtte agyon a nagymamáját egy 11 éves kisfiú

unoka
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 05. 19:30
<p>A gyermek hátulról lőtte fejbe a nagyit, miközben az asszony a tévét nézte.</p>
Bors

Szörnyű bűntény miatt riasztották a rendőröket az arizoniai Litchfield Parkba szombat délután: egy 11 éves kisfiú fejbe lőtte a saját nagymamáját.

Mint kiderült, Doyle Herbert és Yvonne Woodard aznap már több alkalommal kérték a kisfiút, hogy rakjon rendet a szobájában, a gyermek azonban ahelyett, hogy ezt megtette volna, délután öt körül a tévéző nagyszülők mögé lopózott egy fegyverrel, majd fejbe lőtte a nagymamáját. A 65 éves asszony az életét vesztette. A kisfiú ezt követően maga ellen fordította a fegyvert. Azt, hogy a gyermek életben van-e, és ha igen, milyen állapotban van, eddig nem hozták nyilvánosságra, mint ahogy azt sem, hogy miként férhetett hozzá nagyapja legálisan tartott lőfegyveréhez - írja az ABC Arizona.

“A nyomozás jelenlegi fázisában úgy tűnik, hogy nem voltak arra utaló jelek, hogy az unoka akár másoknak, akár magának ártana”  - nyilatkozta Joaquin Enriquez őrmester az ügy kapcsán.

* * *

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.