Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a bíróság a szerepjáték ürügyén embert ölő vádlottakat, akik az erdőbe csalták és késekkel meggyikolták harmadik társukat, mert az "áruló lett".
A három barát sok évvel a gyilkosság előtt ismerkedett meg, amikor későbbi áldozatuk édesanyjával együtt Romániából Magyarországra költözött. Barátságuk alapja a közös szenvedélyen alapult, mindhárman rajongtak a szerepjátékokért, a küzdősportért és a harcművészetekért, közülük is kiemelkedett a később meggyilkolt Sz. Z. K., aki nemcsak keményen sportolt, de különböző túlélőtáborokon és próbákon is részt vett.
Egységük azonban hamarosan megbomlott, amikor összevitatkoztak, ami odáig fajult, hogy egyikük kiötlötte: gyilkolják meg társukat, ugyanis szerinte a férfi „áruló” lett.
A terv minden részletét alaposan megtervezték: a férfit a Nagy-Kevély hegyhez vigyék, majd ott rábeszélték, hogy sétáljanak be az erdőbe. Egyikük jártas volt a késes közelharcban. Így amikor az erdő egy bizonyos pontjára értek, a semmiből rátámadtak a férfire, akit a magukkal vitt eszközzel többször is mellbe szúrtak, majd magára hagyták az erdőben.
A Budapest Környéki Törvényszék büntető tanácsa pénteken a vádlottak távollétében hirdetett ítéletet: mindkét férfit életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. Leghamarabb 25 és 30 év múlva szabadulhatnak.
A bíróság a Pest Megyei Főügyészség vádiratával szemben a vádlottak esetében az aljas indokból elkövetett emberölés bűntette minősítő körülményét is megállapította.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlottak védői fellebbezést jelentettek be. A bíróság az eddig bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottak letartóztatását elrendelte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.