Horror Várpalotán: Halálosan fenyegette exe a gyilkosság előtt az anyát

Horror Várpalotán: Halálosan fenyegette exe a gyilkosság előtt az anyát

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 02. 05:10
Több körülmény is arra utal, hogy a vérfürdőt rendező B. Zsolt előre eltervezhette a szörnyű gyilkosságot. Pedig védője igyekszik azt sugalmazni: nem féltékenység vezérelte a kikosarazott férfit.
B. B.

Embertelen, fékeveszett brutalitással végzett B. Zsolt a várpalotai családanyával és kétéves kisfiával, Gergővel – számolt be a Bors. A kettős gyilkosság és a gyermek fiatal életkora már önmagában is megalapozhatja a legszigorúbb büntetést, ám úgy tűnik: a tettét beismerő 40 éves férfi ügyvédje már a minősítések, és a velük járó szankciók elkerülésén dolgozik. Dr. Polgár Péter a Borsnak úgy nyilatkozott: nem szerelemféltés motiválta védencét. A kirendelt ügyvéd szerint B. Zsolt nem tud magyarázatot adni tettére.

Azonban a kis Gergő apukája és annak családja már rögtön a gyilkosság felfedezése után arra gyanakodott, hogy Zsolt lehet a tettes. Nem véletlenül: úgy tudják, hogy a férfi korábban többször is halálosan megfenyegette Enikőt. 

– Ha a megállna a szerelemféltés ténye, akkor ez az előre kiterveltséget feltételezné. Az ügyben már két minősítő tényező – a kiskorú és a több ember sérelmére elkövetett gyilkosság – is fennáll. Ha ehhez előre kiterveltség is járulna, az tényleges életfogytiglanig tartó büntetést jelentene – vélekedett lapunknak dr. Kamarás Péter, az ügytől független jogi szakértő.

Bár a gyilkos rács mögött van, az élettársát és kisfiát gyászoló családapa fájdalmán ez mit sem enyhíthet. A fiatalember vasárnapig tartotta magát, ám ekkor idegösszeroppanást kapott. Édesanyját a kórházban értük utol. 

– A fiam egyszer csak elájult, hívtuk a mentőt, bevitték a pszichiátriára. Szerencsére most kiengedik, várunk a zárójelentésre – mondta lapunknak az asszony. 

Nem kegyelmezett a pici fiúnak sem

Mint arról a Bors beszámolt: a 22 éves Enikő és kisfia, Gergő holttestére szomszédok találtak rá pénteken délelőtt. Azóta kiderült: az épp költözni akaró nő korábbi partnere, B. Zsolt átment Enikőhöz, kisfia szeme láttára verte szét az anya fejét, majd a menekülő Gergő után eredt, és egy késsel vágta át a torkát.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.