Üvegszilánkokat távolítottak el a buszmegállóban megsérült szegedi diáklány testéből

Üvegszilánkokat távolítottak el a buszmegállóban megsérült szegedi diáklány testéből

buszmegálló
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 26. 11:06
Bors

Az orvosok szedték ki a hátából, a vállából és a fejéből az üvegszilánkokat annak a 19 éves diáklánynak, aki egy buszmegállóban állva megsérült, amikor az oda érkező jármű összetörte az építményt. Feljelentést tett a rendőrségen és a buszvezetőt bepanaszolta a Dél-Alföldi Közlekedési Központnak (DAKK), de azóta sem kereste senki az ügyben – számolt be róla a Délmagyar.

A lap szeptember 14-én adott hírt róla, hogy Újszegeden, a Fő fasor és a Tanács utca kereszteződésében lévő buszmegálló összetört.

A felújított és még át sem adott váró esőbeálló-tetejének nekiütközött egy busz visszapillantó tükre, ez okozta a balesetet. Az üvegezett részek szinte teljes egészében kitörtek, a keret pedig kifordult a helyéből. 

– Este fél 7-kor mentem el otthonról. Eredetileg a 72-es busszal utaztam volna, de azt lekéstem, így átsétáltam a 71-es két utcával arrébb lévő megállójába, amelyet egyébként csak nagyon ritkán használok – mesélte Tóth Gréta. A 19 éves diák az üvegezett várófal jobb oldalán állt meg, mint utóbb kiderült, hatalmas szerencséjére. Amikor ugyanis a busz összetörte a várót, a három részből álló üvegfalból éppen az az egy nem robbant szét, amelyik előtt állt. – Ha egy-két lépéssel arrébb várakoztam volna, az egész rám omlott volna, vagy ami még rosszabb, a nehéz fémkeret, amely kifordult, engem talál el – mesélte.

A baleset során Gréta hátára és fejére potyogtak a széthulló szilánkok. – Valószínűleg sokkot kaptam, mert nem éreztem semmit. Felszálltam a buszra, ott néhány utas segített lesöprögetni rólam a szilánkokat. A sofőr egyáltalán nem foglalkozott velem. A megálló közelében egy idős házaspár pakolt a kocsijába, így látták a balesetet. Ők szóltak rá a buszvezetőre, hogy talán meg kellene kérdeznie, jól vagyok-e. Erre odajött, megtapogatott, majd közölte, hogy jól vagyok, nincs sérülésem.

A lány és a többi utas végül egy következő járattal utazott tovább. – Amikor arról a buszról leszálltam, akkor kezdtem érezni, hogy ég a hátam. Fájdalmaim voltak, ezért édesapám bekísért a sürgősségire, ahol a hátamból, a vállamból és a fejemből több üvegszilánkot távolítottak el, illetve tetanuszoltást kaptam. Kis karcolásokkal megúsztam a dolgot, a röntgenfelvétel szerint viszont még mindig van egy két milliméteres szilánk a fejemben, amelyet nem találtak meg.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.