Kettős gyilkosság történhetett Várpalotán

Kettős gyilkosság történhetett Várpalotán

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 28. 16:20
Bors

Zokogott, arcát két kezébe temetve, a fűbe lerogyva üvöltött a fájdalomtól egy fiatalember, akiről kiderült, ő az elhunyt 22 éves nő élettársa, és a szintén elhunyt 2 éves kisfiú édesapja. A helyszínen mentőt hívtak hozzá, mert olyan rossz állapotban volt a történtek híre hallatán.

F. Józsefné, a férfi édesanyja megrendülten értesült a tragédiáról. Az már ismert volt, hogy 21 éves fiuk csütörtök óta nem éri el élettársát.

– Ma reggel írt valaki a fiamnak egy üzenetet, hogy hívja fel, mert gond van. A fiam ezt megtette, amikor megtudta az illetőtől, hogy a házban, amelyben a családjával lakott, be vannak törve az ablakok – mondta a férfi édesanyja.

Az asszony beszélt arról, hogy tudomása szerint a nőnek szétverték a fejét, és a kisgyereket is megtalálták. Az asszony elmondta, pénteken költözött volna az egész család Komárom-Esztergom megyébe, mert ott a fia jó állást talált. Gyanúja szerint szerelmi bosszú miatt történhetett a borzalmas eset. A helyszínen megtudtuk azt is, hogy a nő brutális körülmények között halt meg.

Információk szerint a nő és kisfia csomagolni ment ki a házba, ahol már nem laktak, azért voltak csak ketten az épületben. Pénteken jött volna értük a költöztető. A szomszédok elmondták, hogy pénteken délelőtt mentőhelikopter érkezett a helyszínre, de hamarosan el is ment.

Az elhunyt nő édesanyja sírva állt a helyszínen, semmit nem tudott és nem is akart mondani a történtekről. A fiatalember közben dühösen, fojtott indulattal megjegyezte, hogy neki van elképzelése, ki tehette ezt a szörnyűséget, ám nem nevezett meg senkit. 

A környékben a szomszédok semmit nem láttak, és nem is hallottak a tragédiából – írja a veol.hu

Előzmények:

Információk szerint egy 22 éves nő és egy 2 éves kisfiú holttestét találták meg pénteken Várpalotán – írja a veol.hu.

Aradi Virág rendőrségi szóvivő szerint részletes tájékoztatás csak később várható. 

Az elhunyt nő 21 éves párjához feltehetőleg rosszullét miatt mentőt kellett hívni. A férfi haragosairól egyelőre nincs információ. 

A fiatalember Komárom megyei édesanyja azt mondta, hogy a hír hallatára azonnal Várpalotára utazott.

Aradi Virág rendőrségi szóvivő később alátámasztotta: kettős tragédia történt Várpalota-Baglyas-hegyen. Az áldozatok anya-fia kapcsolatban állnak, holttestüket egy külterületi ingatlanban találták meg. A körülményeket jelenleg is vizsgálják, a helyszíni- és a halottszemle folyamatban van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.