A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki 2012. novemberében baltával agyonütötte, majd a kertjében elásta lakótársát Csongrádon.
A tettes 2011-ben ismerte meg sértettet, akit azután szívességből a csongrádi házába engedett, hogy egy szobát használva ott lakjon. A férfi italozó életmódja, és amiatt, hogy a lakhatási költségekhez nem volt hajlandó hozzájárulni több alkalommal is vita alakult ki közöttük, de egészen 2012. novemberéig ez súlyosabb következményekkel nem járt.
Az utolsó vita során a vádlott közölte, hogy ha nem fizet akkor el kell költöznie, mire a sértett a szobájába ment azzal a felkiáltással, hogy az az ő szobája, oda a szállásadója nem mehet be. A vádlott ezt követően az udvaron fát hasogatott, ahol rövid időn belül a sértett is megjelent, a vita pedig tovább folytatódott. A vita során végig a vádlott kezében volt a baltája, amellyel már a házba visszakeveredve a vádlott a sértett férfit legalább 14 alkalommal fejen ütötte - közölte az ügyészség.
A sértett próbálta kivédeni az ütéseket, de a földre kerülve őt a felsőtestén is több ütés érte, és a koponyát ért csapások következtében kialakult agyroncsolódás miatt a helyszínen életét vesztette.
A vádlott néhány nap múlva a holttestet fóliába tekerte majd a kerti WC mellett elásta. Ezt követően ittas állapotban több alkalommal hangoztatta, hogy „kinyírta a lakótársát” , de mivel nagyot mondó embernek ismerték, senki nem hitte el neki.
A sértett hozzátartozói 2017. tavaszán tettek bejelentést a férfi eltűnése miatt. A bejelentés alapján elrendelt rendőrségi eljárás során a vádlott 2017. márciusában, több mint 4 évvel a cselekmény elkövetése után elismerte a rendőröknek a sértett megölését, majd megmutatta hova ásta el a holttestet.
A főügyészség a vádlottat emberölés bűntettével vádolja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.