Van, aki a lakását is eladja, hogy övé legyen a világ legszebb feneke - fotók

Van, aki a lakását is eladja, hogy övé legyen a világ legszebb feneke - fotók

popsi
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 05. 22:00
Bors

2017-ben Rosie Oliveira hátsója nyerte el a Miss Bumbum fenékszépségverseny zsűriének a tetszését leginkább. Matt Roper zsűritag most elárulta a Mirrornak, hogy a jelöltek mi mindenre képesek azért, hogy az ő fenekük kapja a legtöbb szavazatot és a nagyjából 8 millió forintos fődíjat.

Az edzések és a szigorú diéta fontos tényezők, de nem ez fogja eldöteni a versenyt. Sokan fizetnek a közönségszavazatokért, hogy bejuthassanak a versenyre, amiért nagy értékű kocsijaikat de még az otthonaikat is képesek eladni annak ellenére, hogy maga a fődíj alig haladja meg egy ingatlan értékét. A tavalyi győztes, Oliveira még férjétől is inkább elvált, mint hogy lemondjon a 8 millió forintról - a győzelemre ugyanis már az induláskor nagy esélye volt.

Roper elmondta, hogy a világ legrosszabb emberének érezte magát, amikor 0-tól 10-ig pontoznia kellett a nők fenekét, de tudta, hogy ezt várják el tőle a résztvevők is, így a legjobb tudása szerint döntött.

A versenyt egyébként 2013-ban érte a legtöbb bírálat, a Channel 4-en futó dokumentumsorozat kapcsán. A kritikák szerint megalázzák és olyan dolgokra kényszeríti a nőket a győzelem érdekében, melyeket egyébként nem tennének meg.

Idén először a világ minden tájáról nevezhetnek a hölgyek a Miss Bumbum World címért és milliókért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.