Igazi rémálommá vált az utazás azoknak a turistának számára, akik Görögországból Londonba szerettek volna hazajutni, ám gépük több mint 3 órán keresztül rostokolt a repülőtéren. Először csak egy órás késést említettek a légitársaság dolgozói, mivel fel kellett tölteni a gépet üzemanyaggal. Amíg tankolták a repülőt, mindenkit felszállítottak a fedélzetre, hogy amint megkapják a felszállási engedélyt, azonnal indulhassanak is. Ez azonban nem következett be, és még három óra múlva is a fedélzeten nyomorogtak az emberek légkondicionáló nélkül, ráadásul még ivóvizet sem kaptak a személyzettől.
Sok kisgyermekes család, várandós nő és idős ember is volt az utasok közt, akik szó szerint ottragadtak a repülőn, mivel leszállni már nem engedték őket. Nagyon sokan rosszul lettek, hánytak, de volt olyan is, aki pánikrohamot kapott a majdnem 40 fokos gép belsejében.
– Ez nagyon veszélyes, ketten el is ájultak és mentőt kellett hívni hozzájuk. Tele volt a gép gyerekekkel, terhes nőkkel és idősekkel, illegális így embereket szállítani. Messzemenően ez volt életem legborzasztóbb utazása – mesélte egy felháborodott utas a Sunnak.
Az emberek egymás közt osztották a saját vizüket, mert a személyzet nem gondoskodott hűsítőkről. Annak ellenére sem engedték leszállni az utasokat a gépről, hogy már három emberhez is mentőt kellett hívni. Végül mégis törölték a járatot, az utasokat pedig különböző motelekben szállásolták el, de a rémálom még ekkor sem ért véget. A szobák állítólag tele voltak csótányokkal, majd másnap reggel, amikor a busznak értük kellett volna menni, egyszerűen megfeledkezett két motelről - így egyesek nem értek ki időben a reptérre. Ők 12 órával később tudtak csak felszállni.
A légitársaság elismerte, hogy műszaki gondokkal küszködtek és mindent megtettek azért, hogy a gép mihamarabb felszállhasson. Elnézést kértek az utasoktól az okozott kellemetlenségért, valamint megígérték, hogy mindenkinek küldenek majd egy hivatalos bocsánatkérő levelet és némi kompenzációt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.