Izgalmas élmények várnak az Ópusztaszerre látogatókra. A Csillagösvény Útvesztő Élményparkban Közép-Európa legnagyobb, Európa harmadik legnagyobb sövénylabirintusában próbálhatunk meg rálelni a helyes útra.
– Annak idején egy angol kosztümös filmet néztem, amelyben néhány fiatal lány szaladgált egy labirintusban. Nagyon megtetszett a dolog, így elhatároztam, hogy mindenképpen szeretnék én is egyszer egy hasonló élményben részt venni – újságolta az ötletgazda vezető, Gergely Gábor, aki elhatározta, hogy idehaza készíti el a saját labirintusát.
A kacskaringós útvesztőt a környéken fellelhető természetes anyagokból építették fel. Komoly kertészeti munkát igényelt: összesen 35 ezer kis sövénytő alkotja, amelyek az elmúlt hat év alatt nőttek meg a kívánt méretre. A labirintust a honfoglalóink tiszteletére úgy alakították ki, hogyha valaki az égből kémleli, akkor egy csodaszarvas mintáját veheti észre benne.
– Minden útelágazásnál különböző tematikájú kérdésekre kell válaszolni. Ha az összes válasz jó, nagyjából két és fél kilométert tesz ki a labirintus útja, ha viszont hibázgatunk és zsákutcába kerülünk, akkor maximum három és fél kilométert kell megtennünk – mesélte Gábor, majd hozzátette: arra is van lehetőség, hogy az éjszakai sötétben keressük a kiutat a labirintusból.
A sövénylabirintus mellett egyébként egy fűzfafonatból készült útvesztő is épült, azt is érdemes felkeresni, ha még nem bolyongtunk eleget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.