Aktuális

Rózsabokorba esett - majdnem minden ujját amputálni kellett

Bors

Létrehozva: 2018.04.22.

Két hétig lebegett élet és halál közt a kétgyermekes apuka, aki csak a kertben játszadozott a srácaival.

Hosszú ideig küzdöttek az orvosok azért az 59 éves férfiért, aki egyetlen banális baleset után szinte mindenét elvesztette: két hétig kómában feküdt, szívritmusszabályzót ültettek be neki, számtalanszor újraélesztették, a kezéről és a lábáról is amputálni kellett a legtöbb ujjából, emellett a feneke egy darabját is eltávolították. Noha a mindent megváltoztató nap még múlt nyáron történt, a kétgyermekes apára még most is újabb amputációk várnak.

A Cambridgeshire-ben élő Philip Pike szervezetét ugyanis húsevő baktérium támadta meg, mely a szövetek gyors elhalását eredményezi. A rendkívül agresszív fertőzés az esetek háromnegyedében halálos, még gyors sebészi beavatkozás és rendkívül erős antibiotikumos kezelés mellett is.

Pike épp gyermekeivel játszott a kertben - vízipisztolyos csatát vívtak -, amikor véletlenül beleesett egy rózsabokorba. Nem tulajdonított a dolognak különösebb jelentőséget egészen két nappal későbbig, amikor is egyik pillanatról a másikra rendkívül beteg lett. Amikor már levegőt is alig kapott, felesége kihívta a mentőket, akik azonnal kórházba szállították, majd mesterséges kómába helyezték. Mindez 2017 júliusában történt.

Amire a brit férfi magához tért, már számos amputáción esett át. Gyakorlatilag újra meg kellett tanulnia járni - az első napokban ugyanis még felülni is képtelen volt, nem hogy lábra állni. Közlekedni ma is csupán mankóval vagy járókerettel tud.

"Nem kívánom senkinek azt, amin átmentem. Visszahoztak az életbe. Meghaltam, ki tudja, hányszor. Félelmetes volt, nem nekem, hanem a feleségemnek. Túl sok mindenen kellett átmennie" - mesélte a férfi a Mirrornak, hozzátéve: volt olyan alkalom, hogy a feleségét azzal hívták be a kórházba, hogy búcsúzzon el élet és halál közt lebegő férjétől.

Azóta Philip Pike szerencsére felépült - ám még mindig számos sebészi beavatkozás van előtte.

Húsevő baktérium

A húsevő baktérium a környezetünkben bárhol előfordulhat, és noha bőrön keresztül nem fertőz, bármilyen kis sérülésen át bejuthat az emberi szervezetbe, ahol megkezdi a pusztítását. Évente akár félmillió haláleset is köthető hozzá, ha világviszonylatban vizsgáljuk, hazánkban azonban mindössze évente pár tízen fertőződnek meg - írja a HáziPatika oldala.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714966812
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714966812
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák