VV Fanni tragédiája - DNS-mintát vesznek a vélt gyilkos ügyvédjétől

VV Fanni tragédiája - DNS-mintát vesznek a vélt gyilkos ügyvédjétől

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 01. 04:00
<p>Három ember DNS-ét fedezték fel azon a kötélen, amit VV Fanni elrablójának autójában találtak. Az egyik a lányé, a másik az előzetesben ülő barátjáé.  De kié lehet a harmadik?</p>
U. V.

Elfogadták a rendőrségi felterjesztést, és kizárták VV Fanni gyilkossági ügyéből B. László ügyvédjét, egyben nagybátyját, dr. Brodmann Pétert. A jogászt tanúként faggatják tovább, és DNS-mintát is vesznek tőle.

Ahogy azt a Bors elsőként megírta, a rendőrség pár hete kérelmet nyújtott be az ügyészségre, hogy a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László ügyvédjét, dr. Brodmann Pétert váltsák le, és helyette másik védőt nevezzenek ki. A felterjesztés pedig a napokban sikerrel járt, amit a Bors első kézből, dr. Brodmann Pétertől tud.

Az ügyvéd lapunknak el­mondta: kizárták az ügyből, de leszögezte, az esetnek nincs köze ahhoz, hogy rokoni kapcsolatban áll a gyanúsítottal. Szerinte egész egyszerűen személyes bosszúról van szó.

– Már az elején összetűzésbe kerültem az ügygazda rendőrrel, mert nem hagytam, hogy irányítsa az ügyvédi munkámat. Már akkor megmondta, hogy eltávolít a vé­dő­szerepből – kezdte az előzményeket a Borsnak dr. Brodmann, akit nemcsak, hogy menesztettek a pozíciójából, de tanúként hallgatnak meg. Sőt ennél tovább is mennek a nyomozók.

– DNS-mintát vesznek tőlem, ugyanis találtak az autóban egy vérgyanús kötelet, amin három DNS van. A gyanúsítotté, a sértetté és a harmadik után még nyomoznak. Feltételezik, hogy a Brodmann családból valakié.

A 80 éves nagypapa ugyanis felismerni vélte egy képről, hogy a kötél az övé is lehet. Na most, én azt előre borítékolom, hogy 101 százalék, hogy nem az én vérem lesz rajta – szögezte le az ügyvéd, aki úgy véli, amint a vizsgálat eredménye megvan, visszakerül a védőszerepbe.

De a váratlan fordulat után a másik autó felbukkanása is újabb információt jelent, ugyanis ahogy dr. Brodmanntól megtudtuk, a gépjármű, amiben a kötelet találták, nem a véresen visszaadott kölcsönautó.

– Nem, ez egy másik autó, amibe átkerült a kötél. Ügyfelem eddig is elismerte, hogy ő van a kamerafelvételen, ő teszi be az autóba az alélt lányt, majd ezután ő adja át valahol, valakinek.

Ennyi az ő szerepe – mondta határozottan az ügyvéd, aki azt is elárulta: a nyomozók egy bizonyos V. Erikát sem hagynak figyelmen kívül: a rendőrség jól tudja, hogy köze van az ügy­höz, és nem véletlenül nyomoz nagy erőkkel utána – tette hozzá az ügyvéd.

Az említett V. Erika pedig nem más, mint akiről a Bors is írt korábban. A titokzatos barátnő Fanni életében, akit a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság elsőként – B. László előtt – kihallgatott, akivel a gyanúsított is kapcsolatban állt, és akinek B. László a Fanni eltűnését követő napok­ban igyekezett ügyvédi segítséget kérni.

Kétségtelen, az ügy egyre kacifántosabb, és egyre biztosabb, hogy a rendőrség bűntársat is keres. Novozánszki Fanni november 20-án tűnt el budapesti albérletéből, ahonnan B. László  ájultan vitte el, egy autóba tuszkolva.

Miután a kocsiban véres nyomokat találtak, a rendőrség 99 százalékos bizonyossággal kijelentette: a lány halott. A kocsi a GPS-jelek szerint több száz kilométert mozgott, de az elrejtett holttestet eddig nem találták meg. A Blikk információi szerint  jelenleg a szalkszentmártoni bányatavaknál kutatnak utána, ahonnan csak pár perces az út a régi dunai kompkikötőhöz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.