Aktuális

Második gyilkosság - Újra elmegyógyintézetbe kerül a tornyospálcai rém

Bors

Létrehozva: 2018.03.12.

Forrás: Bors

Beszámíthatatlanság miatt elrendelte a Nyíregyházi Járásbíróság a tornyospálcai emberölés gyanúsítottjának ideiglenes kényszergyógykezelését - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel. A végzés jogerős.

    Toma Attila közleményében azt írta, a bíróság emellett elrendelte a férfi előzetes letartóztatásának megszüntetését.
    A nyomozás adatai szerint a férfi továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy január 20-án reggel tornyospálcai lakóházukban többször megszúrta édesapját, aki a helyszínen életét vesztette.

    A gyanúsított elmebetegségben szenved, emiatt képtelen volt a cselekménye következményeinek felismerésére, az elkövetéskor beszámíthatatlan volt - ismertette az igazságügyi elmeorvos szakértői véleményt a bírósági szóvivő. Mint írta, a férfi jelenleg is pszichiátriai gyógykezelés alatt áll, a bűncselekmény elkövetésekor betegségének aktív tünetei fennálltak, enyhébb formában jelenleg is fennállnak, így nem kizárható ki a bűnismétlés veszélye.
    Toma Attila megjegyezte, a büntetőeljárási törvény értelmében meg kell szüntetni annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akinek az ideiglenes kényszergyógykezelését a bíróság elrendelte. Az ideiglenes kényszergyógykezelést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben hajtják végre.
    A most 36 éves férfi 2003-ban a barátnőjét ölte meg: féltékeny volt rá, gyakran bántalmazta, majd elhatározta, hogy megöli. A 21 éves kisvárdai nőt augusztus 17-én diszkózást követően egy elhagyatott helyre csalta és ott rendkívüli kegyetlenséggel végzett vele.
    A férfit - az orvos szakértői vélemény szerint kóros tudathasadásos elmeállapotára tekintettel - 2004 februárjában jogerősen felmentette a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság. A bírói tanács ugyanakkor elrendelte a betegsége miatt nem büntethető fiatalember kényszergyógykezelését, mivel tartani lehetett attól, hogy hasonló erőszakos cselekményt követhet el. A férfit nem sokkal később szabadon engedték, majd szüleinek gyámsága alá helyezték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714962617
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714962617
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173781_auto_resized.jpg
travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák