Guiness-rekord: Húsz lovon nyargalt Kevin - videó

lovaglás
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 05. 08:30
Hu-Zo

Guinness-rekord született a Fővárosi Nagycirkuszban. Húsz ló kantárját tartva a kezében körözött a ma­nézsban a 17 éves Richter Kevin.

A fiatalember két állaton kezdett lovagolni terpeszállásban, s egyenként átment alatta a többi ló, ő pedig felkapta a kantárjukat. A csúcsot igazoló okiratot Sebestyén István, a hazai rekordok hitelesítője nyújtotta át.

– Másként nőttem fel, mint a többi gyerek – ismerte el Kevin a Borsnak. – Félévesen ültem először lovon, öt voltam, amikor már fel is álltam rá, és hat, amikor pónit vezettem a manézsban.

Tizenkét évesen már a cirkusz építésében és bontásában is aktívan részt vettem. Nem játszottam kisautókkal, nekem az álla­tok voltak a mindenem.

Bár Kevin cirkuszi dinasztiába született, szerinte választhatott volna más pályát is. Pláne, hogy a cirkusz óriási lemondásokkal jár. Nincs diszkó, nincs kicsapon­gás: próbák vannak és előadások. A nap reggel hétkor in­dul az állatok ellátásával az istállóban.

– Egykor édesanyámé volt ez a produkció, tőle örököltem, és egy éve készültem a rekordra. A cél most már Monte-Carlo – mondta Kevin, aki bár érthetően a lányok kedvence, s van rajongótábora is, a szíve még szabad.

A produkcióról készült videót ide kattintva tekintheti meg!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.