A vádirat szerint a részeg állatkínzó sétálni vitte az egyéves, keverék kan kutyáját még 2017. június 18-án. A póráz valamiért kiakadt az állat nyakörvéből, így a játékos eb elkezdett szabadon futkározni az utcán. Végül egyre távolabb került a gazdájától, aki egyre dühösebben, káromkodva szavakkal próbálta őt visszahívni magához.
Néhány perc múlva utolérte, majd rögtön rátámadt. Először egy méternyi távolságra rúgta szerencsétlent, aztán a nyakörvénél fogva földhöz vágta, amitől a kutya mozdulatlan maradt. A szívtelen férfi ezután végigrugdosta az úton a fájdalomtól összegörnyedt állatot, egészen a házuk kapujáig, ahol a kerítésen keresztül berúgta az udvarra, majd ott egy lánccal még többször végigvágott rajta.
A bántalmazás miatt a kölyökkutyának kificamodott a csípője, ami önmagában is súlyos sérülésnek minősül. A bántalmazás módja, iránya és ereje alkalmas volt arra is, hogy az állatnak akár maradandó egészségkárosodást, illetve komolyabb, egész további életére kiható mozgásszervi zavarokat okozzon.
A kirendelt orvos szakértő megállapításainak ismeretében a Füzesabonyi Járási Ügyészség állatkínzás vétségével vádolta a büntetlen előéletű férfit, akit végül a bíróság a tettéért négy hónapi, végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt.
A kutyát a bűncselekmény elkövetése óta eltelt időben egy állatmentő alapítvány közreműködésével örökbe fogadták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.