Levették a műszívről és a lélegeztetőgépről a 9-szer újjáélesztett fiatal dabasi focistát

Levették a műszívről és a lélegeztetőgépről a 9-szer újjáélesztett fiatal dabasi focistát

fiatal
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 06. 10:10
Bors

- A 16 éves Duhaj Ádám gyakorlatilag infarktust kapott meccs közben, és a mentős kollégának köszönhető, hogy életben tartotta a fiút, amíg kórházba került. Ott műszíven kellett tartani, és utána műtöttük csak meg.

- Úgy tűnik, nincsen maradandó károsodása, ami a gyors reakciónak köszönhető. Féltünk az agykárosodástól, ám az eddigi vizsgálatok szerint semmi visszafordíthatatlan nincs.

- Két hét múlva hagyhatja el a kórházat, ezután rehabilitációra szorul, de mivel jó fizikumú, mosolygós fiú, ezért bizakodóak lehetünk – mondta a fiút kezelő főorvos a február 6-a reggeli Mokkában.

Mint arról a Borson korábban beszámoltunk, a dabasiak tehetsége a Ka­kucs elleni előkészületi meccsen pazar gólt lőtt, aztán – arra hivatkozva, hogy a cipője nyomja a lábát – cserét kért.

Pár lépés megtétele után a partvonal mellett összeesett, leállt a légzése, és a pulzusát sem tudták kitapintani. Szerencsére egy szabadnapos mentős gyorsan a segítségére sietett, ő és a gyorsan kiérkező mentősök összesen hatszor indították újra a tiné­dzser szívét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.