Gyilkos apja nevelheti fel Mária kisfiát

Gyilkos apja nevelheti fel Mária kisfiát

nevelés
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 04. 09:30
Halálra szurkálta a feleségét egy gyógyszerész, de mindössze két és fél év börtön után szabadon engedték. És most ő nevelheti fel közös gyermeküket.
B. B.

Hét éve a poklot járja a szolnoki Szarvák Istvánné Mária. Akkor kapta a hírt, hogy imádott lányát, Máriát, a neves gyógyszerésznőt szintén gyógyszerész férje, Sándor hidegvérrel megölte Londonban. Ki­lenc késszúrással végzett vele.

– Mikor kiköltöztek, már nem volt rendben a házasságuk. A lányom válni akart, Sándor kérte, hogy próbálják meg még egyszer – mondja a meggyilkolt Mária édesanyja a Borsnak. Mária jól beilleszkedett a szigetországban, de Sándor nem találta a helyét, gyakran agresszíven viselkedett. Így Máriával külön költöztek. A férfi azonban 2010. július 7-én valamiért visszatért a házba, és megölte az asszonyt. Bár hat és fél év börtönt kapott, jó magaviselete miatt mindössze két és fél évet kellett leülnie. A tragédia után közös gyermeküket, Mátét az anyai nagyszülőknek ítélte a bíróság, az apa családja azonban elperelte, így most börtönviselt apjával és a nagyszülőkkel él együtt, Marika nénihez nem is engedik el.

– Sándor már a börtönből is írt, hogy visszaszerzi a fiát. Mi mindent megadtunk Máténak, amit tudtunk, anyagilag és lelkileg. Megvettük, amit csak lehetett, pszichológushoz vittük, de ez nem volt elég, az apai család anyagi helyzetével nem tudtunk versenyezni – szomorodik el gyilkos veje miatt a nagymama. Mátét Sándor húga vette magához, hozzájuk tért haza az apa is. A helyzet odáig romlott, hogy Máté ma már hallani sem akar anyai nagyszüleiről. Nagyapja időközben belehalt a bánatba, hogy lánya nincs többé, a kisfiút még az ő temetésére sem vitték el, de anyja sírját sem látogatta még meg.

– Sándor azóta özvegyi jogokat élvez, ami felháborító. Özvegy?! Ő gyilkolta meg a feleségét. Féltem az unokám is, akit akkor is imádok, ha nem találkozunk. Az apja elleni vádiratban ugyanis az volt, hogy amikor ölt, leszállt az agyára a vörös köd. Mi lesz, ha a gyerek mellett ismét leszáll ez a köd? – tart a legrosszabbtól Mária.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.